Nagyon örültem, mikor olyan családra találtam, ahol vezethetek, mert imádok, és nem akartam feladni egy vagy akár fél évre sem ezt a passziót.

Aztán, mikor itt bedobtak a mélyvízbe egy régi automata váltós Ford fiesztával baloldali forgalomba... hát... hogy őszinte legyek, kicsit olyan volt, mintha újra meg kéne tanulnom vezetni.

A nehézségek:
- hozzászokni a baloldali forgalomhoz
- hozzászokni az automata váltóhoz, és hogy ne használd a bal lábad // vagy hozászokni, hogy az eggyes nem a hozzád legközelebb eső sebesség hanem a legtávolabbi
- hozzászokni ahhoz, hogy főleg a kisvárosokban, falukban, mellék járatokon NAGYON NAGYON SZŰKEK az utak, pluszz jobbról és balról is sövények övezik még erőteljesebben hangsúlyozva, hogy két autó vazelin nélkül nem tud elcsusszanni egymás mellett... (persze 2 hét folyamatos vezetés után már te is 40 mérfölddel száguldasz át ezeken a szakaszokon.. viszont fél év múlva tükröt törsz ugyanitt! :) )

Az elején...

Először életemben vezettem automata-váltós kocsit, és folyton használni akartam a bal lábamat, össze-vissza kerestem vele a kuplungot és folyton váltani akartam... így néha előfordult hogy minden összekeveredett és gáz helyett féket, fék helyett gázt nyomtam.
Persze csak az első alkalommal.... Kétszer gyakoroltam egy órát, majd egy oktató is jött, elvitt egy próbaútra és megnyugtatta a családot, hogy kitűnően vezetek... Ami kicsit mindenkit meglepett.

A helyzet az, hogy tényleg jól belejöttem.
Magabiztosan és jól vezettem, semmi gond nem volt… sokáig…

Balról jobbra, jobbról balra

Aztán haza mentem két hétre, és a repülőről leszállva kérdeztem anyukám, vezethetek-e? Ő nem akarta tőlem megtagadni ezt az örömöt, de kis idő után, mikor már mindenki az életéért imádkozott a kocsiban, egyhangúan leszavaztak az útról….
Hihetetlen érzés volt, mintha hatalmas, hurrikán erejű szél tolt volna JOBBRA! Autópályán mentünk, és úgy éreztem mikor a belső sávban repesztettem, hogy túl közel megyek a kocsihoz a jobb oldalamon, ezért rántottam picit a kormányon balra, de akkor meg a szalagkorlát tűnt feltűnően közelinek, és akkor hagytam, hogy a „SZÉL” megint jobbra fújjon egy kicsit, de akkor megint úgy érzetem, túl közel vagyok a másik kocsihoz és így tovább…
Végül apró mozdulatokkal rángattam jobbra-balra a kormányt, és igyekeztem a sáv közepén haladni… szerintem sikerült :) , a többiek szerint nem :(

Egy nappal később már semmi gondom nem volt.
Szerintem ez valami agyi, féltekei dolog, hogy hogyan rögzülnek az idegpályákon az ingerületek… mihez szokik hozzá az idegrendszer, és úgy gondolom kell hagyni egy kis időt az átkapcsolásra, ennyi az egész.

Miután visszatértem Angliába szerda este és csütörtökön reggel már vinni kellett a kislányt a suliba, semmi gond nem volt. Két perc alatt visszajött minden…

Persze nekem 7 éves jobb oldalas vezetési gyakorlatot próbál felülírni a mostani fél éves baloldali… szóval hiába vagyok itt megint több, mint egy hónapja, múlt héten az egyirányú utcából jobbra kifordulva a szembe sávba fordultam…hihihihii… ilyenkor sokat segít, mikor jön szembe egy kamion…
A másik tipikus: mikor előre gondolkodom az útvonalban, és a fejemben megrajzolom, és felvázolom, és mondom magamnak „oké és akkor a harmadik utca jobbra, és az könnyű lesz, csak befordulok az útról” DE NEM!!!! Mert itt a jobb az a bal és a bal az a jobb! Úgyhogy ha jobbra fordulok az a nagykanyar és az nem az egyszerű, mert ott kell figyelni a szembejövőket is!

:)

Jujjj

Most mindenki azt hiszi rólam, hogy szörnyen vezetek, ugye?

Pedig azért annyira nem!!!
Ugye?

Anyu! Ugye nem? (Ha nem vesszük azt, hogy még a kék Volvoval rátolattam annak idején a garázsban a kisszékre?)

Laci, mondd meg nekik, hogy nem! (És ne említsd meg, hogy totál összetörtem a kocsid a Mecsekben minden ok nélkül fejre állva…)

oh…. hupszzz

Máriusz? Kinga? Valaki!!!! (esetleg ha eltekintünk a letört kipufogócsőtől??? hm?)

Jézus! Én szörnyen vezetek!

Ilyenformán, már nem is csodálkozom, hogy letörtem itt a tükröt….

Tükörtörés

Hm… Mit mondhatnék.  Ki hinne nekem ezek után?
De az igazság az, hogy nem én vagyok a hibás!
NEM!

A hibások:
- az angol mentalitás
- az angol kormány
- az angol emberek
- az angol szűk utak
- a globális felmelegedés
- hogy kaptam új kocsit, ami legalább 2 centivel szélesebb, mint a régi!
- és hogy azon a héten a laptopom sehogy sem tudta betölteni az aktuális Inbetweeners-t

Azt hiszem, világos, hogy mindezen körülményeket tekintve, én egyáltalán nem vagyok okozója, csak elszenvedője a sajnálatos esetnek.

Komolyra fordítva a szót, természetesen én is hibás vagyok, és soha senki nem tudná bebizonyítani, hogy pontosan kinek a hibájából történt az eset.
Hazafelé jövet Ciaraval az egyik szűk úton jöttünk…. azon a fajtán, ahol két Mini, 20 mérfölddel még szépen el tud sasszézni egymás mellett, de ha legalább az egyik fél sport-, terep-, vagy teherautó, akkor valamelyik félnek igencsak le kell húzódnia egy kocsibejáróba, hogy a másik elférjen, és csak simán az út szélén nem tud megállni sem a sűrű és magas sövény övezte fáktól.
Én pont ezt tettem. Ezen a szűk ösvényen egy enyhe kanyarban lehúzódtam, megálltam, és elengedtem két kocsit. Láttam, hogy a messzi távolban jön egy harmadik is, de úgy éreztem, az még messze van, és különben is, nem nekem kell mindenkit elengedni, rajta a sor, hogy most ő engedjen el engem… Mint utólag kiderült, Ő nyilvánvalóan nem így gondolta.

Kresz teszt, 23 kérdés:

Mit a legnehezebb megállapítani a szembe jövő járműről az alábbiak közül?
A) a színét
B) a márkáját
C) a sebességét
D) a benne ülő szőke nő korát

C!!!!!!!!!!!!!!!!

Én úgy gondoltam, nekem van időm, kiállni és elindulni, míg a másik kocsi ideér, ezért szép nagy ívben a SZŰK út közepe felé irányítottam a kormányt, hogy kikerüljem az elém benyúló buxust, mire a kb. 50 mérföld/órás sebességgel közeledő jármű már mellettem volt, és elég szűkre vette az enyhe kanyart, mert nem akart nekimenni a bal oldalán lévő fáknak….
= Tükör tükröt ért.

Én lefékeztem, szinte megálltam, épp hogy hagytam kicsit gurulni a kocsit előre, és a belső tükörbe nézve figyeltem a másik autót, ami tovaszáguldott….
A tükör eltörött, de visszapattant, a borítás nem esett le, nem törtött LE, csak el.

Amit a tükörtörésről tudni kell:
- nagyon nagy hangja van, ahogy a tükör nekivágódik az oldalsó ablaknak
- a tükör ripityára törése apró üvegszilánkokat és üvegport hagy az ablakon
- a hatalmas ütéstől a vezető oldali üveg berobbanhat, teljesen eltörhet, sőt talán akár a másik oldali is (hál istennek én ezt megúsztam)
- a hang okozza ilyenkor a legnagyobb ijedséget, annyira, hogy a melletted ülő 7 évest sírva fakasztja (Ezt a helyzetet mondjuk azt gondolom jól kezeltem. Pár száz méterre voltunk a háztól, és mire hazaértünk már mindenkinek lelkendezve mesélte mi történt és csak nevetett :) )

Igen…
Kint Angliában is sikerült megrongálni valaki más kocsiját… Ha esetleg valaki letöretné a tükrét vagy kipufogócsövet, keressen meg. Extra szolgáltatásként padkázást, horpasztást, csíkozást, totálkárt vállalok.

A család rendes volt. Nagyon rendes, mint mindig.
Természetesen nem örültek neki, de nem tudtak mit tenni.
Az apa annyit mondott, ne aggódjak, ezek a dolgok megtörténnek. Csak javíttassam meg, járjak utána, hogy megcsinálják, és ő majd kifizeti.
125 font volt úgy, hogy csak a tükröt és a belső műanyag tartó-mozgató vackot kellett kicserélni, a borítást nem. Persze nyilvánvalóan ez egyszeri eset… Ha még egyszer letörném, akkor azt már nekem kéne állni.

De remélem most megint nyugi lesz egy darabig.
Hallottam már más au-pair-től is, hogy az első alkalommal, amikor a volánhoz ült, eltörte a tükröt. Ez valóban megtörténik és minden normális családnál az au-pair első balesetét a család állja… nyilván ez esetfüggő.

Persze azóta sokkal veszélyesebb vagyok az utakon!

Annyira, de annyira félek, hogy megint letöröm a tükröt, hogy mindig félreállok és mindenkit elengedek a nagyon szűk utakon. A kevésbé szűkeken meg egyszerűen csak berántom a kormányt balra - ha mellém ér egy autó - odaköszönök az útszéli fán üldögélő mókusoknak, majd jobbra vissza, hogy mégis úgy tegyek, mintha a sávomban szeretnék maradni…
Sajnos a félelmemet titkolni sem tudom, ugyanis amellett, hogy egy hatalmasat rántok a kocsin, néha még egy elfojtott sikoly is kiszalad a számon. A mellettem ülő 7 éves kiscsaj ezt kivételesen megértő türelemmel fogadja, és mindössze csak napjában háromszor emlékeztet arra, hogy ha még egyszer letöröm a tükröt, azt már én fizetem ki, sőt esetleg az apja haza is küld azzal a mozdulattal, vagy csak arra, hogy ideje lenne megtanulnom rendesen vezetni, mert most meg annyira húzódom kifele az út szélére, hogy a másik tükröt fogom beletörni egy fába…

Nah!
Hát ennyi a türkörtöréses sztory

Ezek után kezdje valaki „jó tulajdonságaim” sorát azzal, hogy jól vezetek!

Ezt a bejegyzést kétszer vesztettem el.

Többet nem vesződöm az írással:

STONEHENGE

TÜKÖRTÖRÉS

LONDONI DUMASZÍNHÁZ

Hihetetlen, hogy élőben láttam Kőhalmit!!!! és a Kiss Ádámot is.
És hihetetlen, hogy csináltunk közös képeket, amiket soha az életben nem fogunk látni.
(a szürkekockás pötty vagyok)
 

Most pedig mennem kell.

to be continued

avagy "EZ AZ EGÉSZ A VÁLTOZÁSRÓL SZÓL"

Megint itt....

Az otthon töltött idő, természetesen csodálatos volt. Rengeteg szép élmény, boldog nap, jó barát és szívemnek oly kedves személy vett körül.
Sajnos nem mindenki hisz az idő kevés volt.

Persze egy-két dologra azért elég.
Például Horvátországra....

Sok minden történt, de ez a két hét mégiscsak elrepült... arany szárnyakon, de tovaszállt...

Mikor a repülő London felé fordult, felmerült bennem a kérdés, mit keresek itt? Miért is megyek vissza? Minek nekem a nyafogós gyerek, hogy sosem igazán jó, amit teszek, és ritkán van igazam?  Itthon szeretnek, elfogadnak, becsülnek, megölelnek... Talán el kéne kiálltanom magam, hogy 'baj van a bal köpennyel!' .... de aztán nem tettem :)

Felmerültek ugyanis az érvek... előbukkant a motiváció:
- nyelvtanulás: az rendben van, hogy mostmár megszólalok angolul, de nem lenne baj, ha értelme is lenne annak, mit mondok.
- utazás: Anglia felfedezése, London bebarangolása, egy másik kultúra belélegzése
- tapasztalat gyűjtés: hogyan kell bánni gyerekekkel, hogyan lehet élni egy családban, és abba jól beilleszkedni, megtalálni a hangot más kultúrából jött emberekkel, megismerni a világot azáltal, hogy a föld mindent pontjáról jött fiatalokkal megismerkedem, elmenni bulizni úgy, hogy másnap emlékszem, hogy mi történt az éjjel.... és hát lássuk be a mosogatás még mindig nem az erősségem, a vasalásom pedig kifejezetten lassú és mondhatni hasztalan... Szóval van még itt mit fejlődni.

Ezennel jelenteném Őfelségének a Királynőnek, hogy országa nevetezesen Nagy-Britannia még nem érte el a megfelelő szintet abban, hogy "megjavítson" engem, éppen ezért kérek engedélyt még további 6 hónap ittartózkodásra. Pecsét, aláírás....
És habár Laci útlevelét mutattam fel, mégis beengedtek az országba, úgy gondolom kérvényemet elfogadták.

Aki szemfüles most rájött, hogy ami 4 hónappal ezelőtt 7 hónapvolt, az most hogy lett 6? Hát igen. 2011 márciusáig tervezem tartózkodásom eme ködös, esős vidék zöld földjén, ezzel a döntéssel érkeztem vissza.

Ezt két perccel azután, hogy elmondtam a családnak meg is bántam. De a helyzet az, hogy ők voltak a cselesek!!! Előbb üdvözölt az anyuka és beszélgetett velem és kérdezett a maradási szándékaimról és a kislány csak azután kezdett el sikítozni, ugrálni és teljesen kivetkőzni önmagából "örömében"... Az anya ezekután persz elárulta, hogy az egész nyaralás így telt, a kislány nagyon rossz volt, és rengeteget veszekedtek vele... de "hála istennek most már itt vagyok én"
Egy szó jutott eszembe a k****f***ba! Így egybe! :D
Na ez az öngól!

De nem volt sok időm szomorkodni, nosztaliázni, vagy egy kicsit hozzászokni az itteni levegőhöz, ugyanis az első alkalommal, ahogy bekapcosltama gépem Steph annyit írt:
"Meg van a hétvégi terv! Látni akarom, hogy bevadulsz! Őrületes partynk lesz, készülj!"

Hát... nem készültem fel... kicsit félek is rögtön a mélyvízbe ugrani, de reméljük kiderül majd, hogy tudok úszni.

A hétvégét így hát megint Stephnél töltöm, hiába is keresnétek :)
Legkorábban vasárnap délelőtt leszek, mert muszáj hazajönnöm kipróbálni az új autómat.
Kapok egy új Renault Clio-t... mármint nekem lesz új, egyébként 2 éves, és VÁLTÓS!
Most aztán fuccs az automata kényelemnek, ezért is kell gyakorolni, mielőtt visszaengedik a "veszélyes elemet" a forgalomba! :)
 

Mindenkit üdvözlök Angliából, rendeben vagyok és jól vagyok, remélem az otthoniakról is ez mondható el!

Igyekszem gyorsan lezavarni ezt a 6 hónapot és egy teljesen más emberként visszatérni.

A repcsin... mikor a félelmeim elindultak a gyomromból a torkom irányába, a mellettem ülő srác ölébe néztem, aki egy Osho könyvet tartott a kezében ezzel a címmel:
"Ez az egész a változásról szól"

Ezen a ponton kicsit megnyugodtam, mert azt hiszem tényleg így van. Nekem most ez az egész a változásról szól... levetkőzni korlátokat (mint pl: "én sosem tudok megtanulni egy nyelvet"), új élményeket és viselkedés-rendszereket avagy éltstílust beépíteni... Tanulni, gyűjteni, változni és változtatni.
Miről szólna ez élet, ha nem erről? És ha csak ennyi is, már önmagában megéri! Ugye?

Ezúton kívánok nagyon sok

boldog

születésnapot az én drága

anyukámnak!

        BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ANYUKÁM!

     Hamarosan személyesen is köszöntelek,

      addig is: ölel és csókol örök kislányod!

Az ember azt hinné, hogy 24 évesen már kinőtt abból, hogy úgy bulizzon át egy éjszakát, hogy nincs hol aludnia, hogy elmegy egy idegen országban egy teljesen idegen városba, térkép és szinte minden előzetes felkészülés nélkül, ahol a nyelvet is csak éppenhogy beszéli, és az ég világon senkit sem ismer... csak úgy vakon.

Aztán mégis!

Dehát ezért volt őrült ez a hétvége. Tiszta őrültek vagyunk, hogy belevágtunk. :)

De mint oly sokszor már, most is kiderült, hogy a bolondoké a világ, hiszen végül fantasztikusan éreztük magunkat, és bár elfáradtunk, mondhatni hogy nagy szerencsénk, jó lapjárásunk és rengeteg élményünk volt!
Ha mindent le akarnék írni, ami történt, akkor igencsak meg kéne szépítenem a valóságot... vagy a CENZÚRA szóval kéne helyettesítenem pár dolgot, esetleg kicsillagozhatnám *****.... vagy inkább egy regényt írhatnék belőle.
Egyikhez sincs azonban sem kedvem sem elég időm.
Úgyhogy ahhoz a módszerhez folyamodom, melyhez már oly sokszor ezen blog hasábjain: képek segítégével fogom bemutatni a múlt hétvégét, melyet Niki barátnémmal töltöttünk Birmigham-ben és Stratford-upon-Avon-ben.

Birmingham-ben találkoztunk a Ring Bull shopping center-nél, a nagy beszélő bikánál, kicsit sétáltunk, körülnéztünk a boltokban, de semmi igazán jóra nem leltünk, úgyhogy felültünk egy vonatra és elmentünk még aznap délután Stratford-upon-Avon-be, Shakespeare szülővárosába.

Lovely kis város!  Nagyon szép, a régi házakal, a kis óratoronnyal (ami minden városban elengedhetetlen egyébként), a kanálissal, a hattyúkkal és hajókkal és a mérhetetlenül eltúlzott Shakespeare kultusszal.

A vasútállomáson (már este, mikor indultunk visszafelé).

Shakespeare háza előlről:

 Shakespeare szülőháza hátulról:
 

Az óratorony:

A lovely kanális:
 

Ez pedig egy hajó, amire hívtak minket, kétszer is.... és mi nem mentünk.
Asszem elszúrtuk az utolsó esélyünket, hogy matróz-,  és/ vagy kalózfeleségek legyünk.... :(
:D
 

Késő este indultunk vissza Shakespeare városából Birminghambe.
Utunk kalandos és vidám volt, fűszerezve egy csapat jó kedvű vasúti alkalmazottal a vonaton, akik úgy útba igazítottak minket, hogy végül vagy háromszor szálltunk át, plussz a sötétben egy idegen kisváros állomásán hugyhólyag kidurranási gondokkal való küzdelemmel... melyet végül a kerítés mellett, parkoló autók mögött egy kis füves részen sikerült megoldani.
És ezen az estén nem ez volt az utolsó alkalom, hogy érdekes nedves pöttyök csillogtak a cipőnkön :)

Birmingham kis város... Hála Istennek! Így nem volt nehéz körbejárni a központot...
Pláne, hogy azt már másnap tettük...
Valamikor 11 körül érkezhettünk meg a Moor Street-i állomásra. A mosdóban kicsit összeszedtük magunkat, én felvettem a csíkos rucit... merthát az éjszakának mégsem vághatok neki slamposan... és így indultunk el a vakvilágba kocsmát keresni...

Mielőtt felszálltam volna a Megabuszomra a londoni Victoria Coach Station-on, én lecsekkoltam Birmingham térképét... Két hibát követtem el azonban: 1. Azt hittem, hogy Birmingham sokkal nagyobb, 2. Amint leszálltam a buszrol totál fordítva tájoltam be magam. Minderre másnap délen jöttemrá, mikor már ki tudja hanyadszor az ellenkező irányba akatam elindulni, mint amerre érdemes lett volna....
Így volt ez este is. Elindultunk egy felé - és ebben az irányban is bizonyára akadt volna blizási lehetőség, de végül a város totál ellenkező felében lukadtunk ki... VISZONT! mégiscsak jó döntés volt ezt az utat választani (tipikusan az: "ennek így kellett lennie" kategória), ugyanis így fuvarunk is volt! :)
Ez egy vicces sztory 6 eltévedt emberről és egy kocsiról... de a lényeg az, hogy egy nagyon szuper kis pub-hoz lettünk fuvarozva, ahol hiheteten jót buliztunk két üveg bor társaságában. Mikor hajnali 2 és 3 között a bulinak vége lett, a 'taxi' kint várt minket a pub előtt :D
Ezt jól intéztük!

No comment....

(Csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy az első képen még a mögöttünk álló faszin vannak a virágok, a következőn már rajtunk... de... nem is kommentálnám az esetet :) )

Hajnali 3-kor egy idegen pár kocsijában ültünk egy parkolóban sajtburgert tömve és angolul csevegve velük... nem tudom mennyi időt beszélgettünk, de még jó sötét volt, mikor kitettek minket a központban, ott ahol felszedtek. Tökéletes volt! :D
Aztán róttuk az utcákat, padon ültünk, vártuk hogy felszívodjón az alkohol és az éjszaka... majd felfedeztük, hogy a McDonalds nyitva van, és beültünk... hajnalban. Nem csak mi aludtunk ott :) Majd minden asztalnál bóbiskolt valaki egy-egy kóla vagy szendvics felett :)
Persze az alvásból nem lett semmi... mert mint egész este Nikinek itt is olyan nagy sikere volt, hogy a biztonsági őr szóval tartott minket.
Annyira, hogy reggel fél nyolckor el is kellett menekülnünk onnan, mert a csávó félóra múlva végzett volna és boldogan körbe fuvarozott volna benünnket a városon... Kihagytuk.
 

Gyalog indultunk neki hát felfedezni mindent.
LEJÁRTUK A LÁBUNKAT!!!! komolyan!

(Afrodité kikel a kagylóból :) )
.......

A töredéke annak a 200 képnek, amit csak vasárnap elnyomtunk!

Aztán márcsak megpihentünk padokon, Sturbucks-ot iszogattunk és napozgattunk a Bull ring kőnyugágyain...

Remélem átmegy, mennyire kifáradtunk... remélem átmegy, hogy egy szemet sem aludtunk egész éjszaka...
Én vasárnap este tízkor szálltam le a vonatomból Coulsdon South állomáson... Jóóóóóóó nagyot aludtam aznap éjjel.
Persze mint tudjuk, alvást bepótolni nem lehet, úgyhogy feltehetőleg két évet veszítettünk az életünkből ezzel az egy hétvégével, de megbeszéltük, hogy mi a 92-vel is kiegyezünk...
Ugyanis nagyon megérte! :)

A legutóbbi hétvégém igen hosszúra sikeredett...
Ha nem hagytam volna hatalmas kupit a szobámban, a család lehet, hogy észre sem vette volna, hogy itt élek velük.
Pénteken késő délután hagytam el a házat azzal, hogy majd valószínűleg szombaton jövök haza... végül pedig hétfő hajnali egykor lopóztam be, és feküdtem az ágyba vizes hajjal.... sósan, homokosan... :)

De hadd kezdjem az elején.

Pének este bbq partyban voltam.

Valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy a társaság így együtt volt, ugyanis a legtöbb aupair hazamegy... Steph is munkát vált, ki tudja, milyen messze lesz.... így valószínű a fiúk is el fognak tűnni... mindenki megy haza, nyaralni stb... aztán ki tudja, összerázódunk-é újra szeptemberben!?!?!
 

Most azt hiszitek, hogy ez a csapat, mi?

Hát nem egészen. Balról jobbra haladva:
1.Steph "A szervező ANYA" úgy néz ki ezen a képen, mint egy bálna... el sem tudom képzelni, hogy lehetséges ez, mikor klaszisokkal vékonyabb nálam! De legalább ez alkalommal kitakart engem! :)
2. Nekem így csak az állandó vigyori fejem látszik!
3.  A következő Saskia "A tökéletes szőke", a szemtelenül fiatal és boszantóan tökéletes, szőke, kékszemű, vékony, hihetetlenül okos, perfect angol, szokatlanul egyedi stílusú lány... aki itt olyan képet vág, amit nem szívesen mutatna meg másoknak :) (legalább ennyi vígasz jutott nekünk kissé molett, kissé stílustalan, barna, kócos, dinka lányoknak :D)
4. Ian "Az örök mókamester" és a házigazda. Ősei Hongkong-ból származnak, ha jóltudom, ő is ott született. Anyukájának igen éles akcentusa van, de Ian perfect (valószínűleg kicsi kora óta itt él) Persze ő sem csak helyes, de szemtelenül fiatal is, emellett túlságosan őrült és nem tartom kizártnak, hogy látens homoszexuális :D  (milyen jó, hogyők nem olvassák a blogomat! :D) De komolyan, bár igazán nem állunk közel egymáshoz, de nagyon jó fej srác.
5. Fogalmam sincs, hogy Ő kicsoda.... csak még egy hibátlan, kommunikatív perfect angolos német csaj... Először láttam és utoljára, ezen a héte hazamegy, a nevét elfelejtettem.
6. Paul "A britt Hurley". Nagyon rendes angol srác, nem sokat artikulál, így kevés szavát értem, de vele nagyon jól elvagyok :D. Mielőtt először láttam, azt hittem Steph csak viccel azzal, hogy úgy néz ki, mint Hurley a Lost című filmsoroztból... DE IGEN!!!  Hihetetlenül emlékeztet rá!!! :)
7. Nico "The girl's dream", Argentínából, perfect spanyol, francia és angol, jóképű, magas, mindekivel rohadt jól el tud beszélgetni származástól, nyelvtől függetlenül... mondjuk velem nem. Egyszer buliztunk együtt, akkor váltottunk pár szót, de azóta a 'Hi, how are u?' és a 'have a nice day! bye' -on kívül egyetlen szót sem vált velem. Én meg nem erőltetem a dolgot.
8. öööööööööö..... hm......öööööö.... Asszem talán David?!?!? Kapanyél kilóg a szájából Dave... aki valami haverja Ian-nek, de ő sem nagyon kedveli... először láttam és utoljára... télleg? Az angoloknak mi lóg ki a szájából? Kétlem, hogy tényleg a kapanyél!

ÉS akik hiányzonak a képről:
Ash "A gay terrorist" :D It's just a joke! Pakisztánból jött, az akcentusa olyan erős, hogy sziklát lehet vele törni. Sohasem értem, hogy mit mond... érdekes, hogy vele is egész jóban vagyok :) Azért gay, mert egyik este nagyon sokat forszírozta a meleg témát, Ianre célozva... És azért terrorista, amiért a német lányok nácik... (ezzel szoktak vicceődni.... hihetetlen... nekem ez kicsit sok... de csak vicc!!! ?)
A helyzet az, hogy halkan meg kell jegyeznem, a német lányok kicsit rasszisták, plussz néha kemény poénokat ütnek el a II. Vilgháborúval kapcsolatban, akit nem szeretnek, azt tényleg nem, és nem riadnak vissza terroristának becézni egy hihetetlenül rendes és félénk csávót, csak azért, mert Pakisztánból jött 3 éve.... Ő csinálta a képet.
Charlotte és Alice "the cute cupple" avagy Stan és Pan, a két francia lány, akik ott szoktak lenni a bulik többségében, búcsúzáskor megpuszilnak, és megjegyzik hogy milyen kár, hogy úgy jött ki a lépés, hogy egyetlen szót sem váltottunk egész este... persze ezen sokat segítene, ha nem csak és kizárólag franciául csacsognának egész este kettesben, esetleg hármasban Nico-val, és nem lépnének le legkésőbb 10-kor hogy újabb sík idióta pasikat szedjenek fel a helyi pub-ban.
Darren és Nick...srácok a szomszédból, a szájukból szintén kilóg valami... mondjuk cigi folyton... rendesek voltak velem, de nem érdemes rájuk hosszú sorokat pazarolni...
Azt hiszem, ennyi. Ez a Banda... vagyis a becenévvel rendelkezők leginkább.

Szombaton Brixton-ban voltam Stephanival. Interjúja volt ott, amíg vártam rá egy amazing parkban sétáltam, majd együtt vetettük bele magunkat London valaha egyik legveszélyesebb körzetébe, ahol a lakosság 90%-a fekete, ahol bandák szívnak a sarkon, ahol a fantasztikusan érdekes piacon olcsón lehet olyan ékszerekhez és ruhákhoz jutni, amiket csak néger nőkön látni (vettem is anyunak egyet! :D ), ahol romosabb és barátságtalan épületeket is látni, ahol van LIDL, és ahol mécseseket gyújtanak a sarkon az ott lelőtt gengszterek emlékére...
Fantasztikus élmény volt!
Az ember túristaként nem jut el erre a helyre, de egy cseppet sem bántam meg, hogy elmentünk, sőt, megegyeztünk, hogy nem ez volt az utolsó alklaom, hogy ott jártunk!
Egyszerűen szavakkal leírhatatlan!  EZ IS LONDON!
És ezek a képek mind ott készültek:

Ez az area központi része:

Ez a piacon volt....azért nézek így, mert nem kapok levegőt úgy behúztam a hasam :P

 

Itt meg ölni próbálok a szemeimmel.... és közben gondolok valakire! (Vajon kire??? :D)

Az egész terület tele volt művészettel, halpiaccal, gyümlcsökkel, százasával lehetett venni a dealer zacsikat, amik segítségével drogot árulhatsz.... charity shopok... és pár drága, elegáns bolt is...
 

Ezt a ruhát pedig nem vettem meg... túl drága volt. De Steph szerint pont az én stílusom.... ?????
hhhh.... asszem igaza van... ha magamra öltök egy egész rózsabokrot, még csinos is lehetek.... :D

Vasárnap a tengerparton hevertem :)

Wimbledon a teniszparadicsom!

Sosem hittem volna, hogy egyszer eljutok oda, ahol a világ legjobb teniszezői járnak megmérettetni, ahol gazdag emberek iszogatják a kévájukat két meccs között, ahol Naomi Campbell és Keith Richards ebédel közvetlenül a fejem felett, ahol beülhetek a nézőtérre szinte bármelyik pályánál, ahol minden zöld, lila és fehér... ahol teniszlabdák potyognak az égből....  Wimbledon...

Hogy egészen őszinte legyek a teniszhez nem sokat értek... annyit tudok, hogy 15 - semmi; 30 - semmi; 40 - semmi.... meg hogy OUT!
Régen néztem meccseket a tévében, de sosem voltam rajongó és múlt szombaton nem is egészen fogtam fel, hogy mi történik, miközben egy óriás kivetítőn néztem végig a féri döntőt, és szurkoltam Nadal-nak, aki magabiztosan nyert.

A teniszpályák egy szigorúan őrzött, magas kerítéssel elkerített, több nem túl magas épületből álló komplexumban helyezkednek el. Sosem tudtam, de a legtöbb pálya itt nem a felszinen van, hanem lejjebb. A pályák a föld felszín alatt vannak. Mi 6 lépcsőt másztunk meg, és mikor ezek utána nézőtérre léptünk, csaknem a legtetején álltunk, és onnan néztünk le a messze és mélyen lévő pályára....

Ez volt egy pálya, pontosabban a "Court No. 2" ahol kényelmesen le lehetett ülni és kivetítőn végignézni a meccset.
Mert persze nem vagyunk annyira gadagok, hogy a No.1-be bemehessünk... és nem is biztos, hogy lett volna eladó jegyük, még ha ki is tudjuk fizetni... így csak kivetítőn keresztül nézhettük a meccset, de mégiscsak Wimbledonban! :D
 

A főépület hátoldalánál, ahol a döntőket is játszották, mindenki kényelmesen piknikezhetett a domboldalon, miközben a kivetítőn itt is követhette az eseményeket.

A férfi döntő után a rajongók betömörültek a képen látható alsó folyosó alá, ahol Nadal (az aktuális Isten) végigvonult, és a stáb tagjai teniszlabdákat dobáltak random módon szerte szét, ami feltűnően lelkesítette a tömeget.
Mi kicsit hátrébb álltunk, nem akartunk ott ácsorogni, mert az egyik rosszindulatú biztonságiőr azt mondta nekünk, hogy Nadal már elment, és nem valószínű, hogy megjelenik. Persze onnan hátulról is veszettül integettem a fiatal srácoknak, hogy dobjnak már egy labdát a kezembe! :D  A poén az, hogy dobtak is felém nem keveset, de vagy túl hosszúak, vagy túl rövidek voltak, pedig már kezdtem úgy érezni hogy tényleg nekem akarják dobni.... hát srácok ezt még gyakorolni kell!!!  Persze az is lehet, hogy azon versenyeztek, ki tudja messzebbre dobni.... :S

Úgyhogy piknikeztünk, fagyit ettünk (jó drága pénzen), bámultunk felfele a teraszokra, ahol a gazdag emberek üldögéltek és iszogattak meg eszegettek... Nem viccelek: LÁTTUK KIETH RICHARDS-ot... és minden valószínűséggel Naomi Campbellt is!!!!

Lefényképeztem Nadal-t messziről... nagyon homályos lett a kép, ezért fel sem teszem :), de megvan!!!!
Szép délután volt, bár egy kicsit szeles...
De nagyon élveztem... az ember a levegővel szívhatta magába a gazdagság illatát, a szájában érezhette a pénz ízét, és vibrált a bőre a sok drága ruha, cipő és ékszer érintésétől, ahogy elsuhant mellette egy-egy VIP... persze ez ritkán fordult elő...
Ők valószínűleg valahol egy hátsó aranyozott kapun mentek be, ahol kis kupidók tartották nekik a felhőket, amiken lépkedve jutottak el a központi épületig. Innen pedig már ki sem kellett tenniük a lábukat, a függő folyosókon keresztül eljuthattak a teraszokra az asztalpkhoz, fő pályákhoz és az étteremhez... Hazafelé pedig vagy telporttal, vagy magánhelikopterrel mehettek, esetleg egy aranyoztt hintón, amit szárnyas unikornisok húztak... mindez persze azért, hogy több millió dollárt érő lábuk ne érintse a földet, amelyen az olyan pórnép mocskos talpa csoszog, mint az enyém...
De mégis, a tudat, hogy ott voltaktőlünk 10 méterre... távol, de mégis közel! :)
 

Élmény volt! Boldog vagyok, hogy elmentünk, és éppen aznap, mikor a férfi finálé volt.
Így elmondhatom magamról, hogy jártam Wimbledon-ban, láttam teniszt, ott voltam, mikor 2010-ben Nadal megnyerte a wimbledoni tenisztornát!!! :D

Hát ez is valami! :)
 

Több hasábot pazaroltam már arra, hogy meséljek a kislányról, akire így aupair-ként vigyáznom kell.
Talán már azt is említettem, hogy az apuka minden héten próbál tanácsokat adni nekem a jövőmre nézve, amik a "don't have children" és a "never have children" és ezek végtelenszámú variációi köré épülnek.... a lényeg mindig ugyanaz: ne vállalj gyereket, mert akor vége az életednek!
Tényleg nem akarnám vesztegetni senkinek az idejét, hogy megint erről osztom meg gondolataimat, de a mai reggelen újra megérett bennem: az angolok számomra megbuktak nevelésből.

És itt nem csupán a hostmum-omra gondolok, aki ma reggel türelmét vesztve rácsapott a kiscsaj fenekére: teljesen egyetértettem vele!
Az egész Angliára nézve érzem azt, hogy ez vakvágány! Legalábbis amit én látok belőle!
Az összes nyávogó, visító, minden apróságon órákat bömbölő, akaratos, elkényeztetett, fegyelmezetlen gyerekre gondolok, merthogy (talán egyetlen kivétellel) csak ilyenekkel találkoztam itt, vagy csak ilyenekről hallok.
És akkor csodálkozunk, hogy itt ingyen oszogatják a fogamzásgátlót, mert minden harmadik 16 éves terhes... és 14 éves lányok bandáznak a parkokban kivakolva mint Liza Minelli, és lerí róluk, hogy az IQ-juk alulról verdesi a 89-et!
 

Hol van már itt Freud?
Hol van már az etalonnak tartott pszichoszexuális feljődés, miféle szakaszokról beszélünk, mikor a 7 éves és a 10 éves gyereknek is átmeneti tárgya van? Mikor még ennyi idősen is néha szopja az ujját?
Mikor 7 évesen, azért sír egy órát, mert meredten ült kigúvadt szemekkel egy órán át a tévé előtt és elzsibbadt a lába? Mikor azt magyarázza neked teljes átéléssel (szülői bólogatással a háttérben), milyen kinzó fájdalom az, mikor neki nő a lába... az olyan szenvedés, hogy járni sem tud, és meg is mutatja... hogy hirtelen mennyire biceg!
Arról nem is beszélve, hogy 7 évesen talán már el kéne hagyni a kasztrációs komplexus jeleit...
És mondjuk a latencia felé kéne tendálni...
De legalább nem kéne elfelejteni lehúzni a WC-t, vagy megmosni utánna a kezét... és talán meg lehetne próbálni használni a WC-kefét, csak a hecc kedvéért...
Valamint az normális, hogy se egy 7 éves, se egy 11 éves nem TUD orrot  fújni??... más kérdés, hogy nem is akar... de nem is TUD!!! mert mikor csinálja, az minden csak nem orrfújás....
És persze még sorolhatnám!!! Vagy túl sokat várok?
Most úgy érzem, hogy vagy az angolok buktak meg, vagy Freud nézetei nem élhetnek tovább.
Vagy tényleg kárbaveszett az oktatásom, ha kétlem, hogy van olyan pszichológiai nézet, amibe mindez teljesen egészségesnek számít?
De most őszintén szólva, ha tehetném rögtön viszautaznék az időben, és megnézném Winnicott gyerekkorát. Nagyon kiváncsi lennék, ő hogy nőtt fel!?
 

Ma reggel az anya vitte suliba a kislányt!
Nagy színház volt előtte...
Mostanában későn fekszik a kiscsaj, így nem kiabál reggelenként mint a fába szorult féreg, hanem nekem kell felébresztenem: gyengéd vagyok és kedves, ő pedig elutasító, hátráltató, időhúzó. Mikor végre felül (vagy áll) az ágyban, akkor jön egy kb. 5 perces tánc az ágyékát fogdosva (Micheal Jackson után szabadon), és üvöltve, hogy neki nagyon kell pisilni, és mindjárt bepisil, és DE NEKI PISILNIE KELL... eközben én kb.30-szor mondom el, hogy akkor menjen a mosdóba és pisiljen. A performansz után végre elmegy, nyitvahagyja az ajtót és két percig könyörög, hogy maradjak ott az ajtóban... majd valahogy végül képes pisilni egyedül. Ezután jön csak a neheze. Change please! Az átöltözés során ez a mondat megintcsak kb 30-szor hagyja el a számat a quickly, we are in late, hurry up kifejezésekkel színezve. Mindent megtesz, hogy rávegyen, hogy ott maradjak vele és egy pillanatra se hagyjam magára, miközben ő még csak hozzá sem ért a ruhához, én pedig már 10 perce arra várok, hogy csináljon valamit. Aztán elkezd zsarolni, hogy én öltöztessem fel, amire nem vagyok hajlandó... és ezzel megint csak időt vesztünk.
Végül felöltözik egyedül, és ezér jutalmul elvárja, hogy a nappaliban ehessen reggelit, miközben TV-t néz. JUTALOM???? MINDEZÉRT????
Ha nemet mondok, hisztizik, bőg és hívja a szüleit.... persze óriási késésben vagyunk ekkor már, és ha a tv előtt eszik az háromszor annyi idő, úgyhogy próbálom tartani az egyensúlyt...kb ugyanannyiszor engedem meg mint ahányszor nem.
Aztán a hajfésülés... visít, ordít, neki ez fáj, húzom a haját és hagyjam abba... persze ennél gyengédebb már nem is lehetnék... néha betelik a pohár és ráparancsolok, hogy ő csinálja meg... persze gyakran csak imitálja a fésülést.... és akkor másnap én mégjobban szívok a kócos hajával...
Tegnap kiakasztott. Nyávogott és közölte, hogy az anyukája sosem húzza a haját. Mondtam, akkor kérje meg őt, hogy fésülje ki! Megkérte, az anyja kifésülte! (Tudni kell, hogy táyleg nagyon kócos volt a haja!!!) Ordított is mint a sakál!!! :D 
A kocsiban megkérdeztem, anyukád sosem húzza a hajad, mi? :)))) Mélyen hallgatott...
 

Az utóbbi napokban az anya látta, hogy minden reggel ilyen!
És MA még megvolt az egész spékelve azzal, hogy az alsó ajkán belül egy kis dudor lett. Ilyen hólyagocska, amivel nem lehet mi kezdeni, majd elmúlik. Nem iszik elég vizet, nem mos rendesen fogat, megsértette valahogy ott... sokminden miatt lehet, de néha szinte mindenkivel előfodul. Na! Ez a világ végét jelentette...
Persze sírás, rívás, nyüszögés.... Kért vizet, hogy ha attól van, hogy nem iszik eleget, akkor most ezt bepótolja, de egy kortyot sem ivott. Bevett egy kortyot a szájába, aztán visszaköpte a pohárba, mert neki annyira fáj és annyira zavaró ott az a hólyag, hogy nem tud inni.... Sírt, nyávogott fülsiketítő magas hangon. Legalább ötször elmagyaráztam neki, hogy ez majd el fog tűnni, és minden redben lesz, de nem tudunk tenni ellene semmit, valamint már lassan a negyvenedik please change -nél tartottam, mikor az anya közbelépett. Rákiabált, hogy azonnal öltözzön át! Aztán mikor látta, milyen lassan öltözik át, és milyen műsor van öltözködés közben is, akkor rácsapott a fenekére, és közölte vele, hogy ma ő viszi iskolába és beszél a tanító nénikkel, hogy mi folyik az iskolában, mert ez tűrhetetlen viselkedés....Ezután még tartott egy kis monológot arról, mennyire elkényeztetetten viselkedik, hogy hagyja abba a nyávogást, viselkedjen végre rendesen és ne csinálja minden reggel ezt velem, amit, és hogy boarding school-ba fogja küldeni, ahol majd megnevelik.

Egyetértek a fenékreütéssel, a monológgal, azzal is hogy egyszer-egyszer, mikor itthon van egész nap, elvigye a suliba ő maga...
DE innen üzenném minden angol szülőnek: AZ ISKOLA NEM FOGJA MEGNEVELNI A GYEREKEKET!

RÁADÁSUL EZ AZ ISKOLA???

Kezdjük azzal hogy itt mindenki nyávog, legalább egy oktávval feljebb beszél, és úgy gagyog minden gyerekkel, mintha pólyás baba lenne... ezt már írtam.
Az iskolában is ez van! A tanárok is! Itt elvileg már a 4-5 évesen mindenki iskolába jár, de már bocsánat, de ez az iskola csak bölcsi és óvoda!
Például: 7 évesen nincs semmi matek a suliban... semmilyen tantárgy!... legalább is én ezt látom... amióta én itt vagyok csak olvasás és írás van. Az olvasás annyi, hogy egy tenyérnyi kis (képekkel teli) könyvből naponta kb. 10-15  oldalt kell elolvasni, valamint minden héten összesen 16 szót kell megtanulni leírni. De ezt mi mind itthon csináljuk! Hogy ők mit csinálnak a suliban, arra ötletem sincs.... ha találgatnom kéne... akkor azt mondanám: semmit... nekem úgy tűnik, hogy egész nap csak játszanak... vagy nem tudom... 
Ebben az utolsó két hében ráadásul az olyan gyerekeket, akik jövőre nem ebbe a suliba fognak járni berakták a nursery-be... azaz tulajdonképpen a 7-8 éveset visszarakták az oviba a 2-3-4 évesek közé, ahol az volt tegnap a legnagyobb atrakció, hogy 4 gyerek is bepisilt. (!!!!!)  Szóval ez még több nyávogás, még több gyerekeskedés és tűrhetetlenül bébis viselkedés....
Tegnap mithajátékot játszottak egész nap egy fadarabbal, ami telefonként szolgált. A 7 éves ezt élvezi???? Nem kellett volna ezen már túllépni??? Ráadásul ő rajzolta meg a telefonra a billenytyűket, amik össze-vissza voltak = valóságábrázolási képesség nuku!!! Jó mondjuk ez lehet, hogy még korai is... de legalább valami törekvést látnék arra, hogy a telefon nyomógombjait ne egymás mellé egyetlen sorba akarja lerajzolni.... legalább rémlene neki, hogy több sorban helyezkednek el...
Értem én, hogy a 7 éves élvezi, hogy kicsit megint gyerekes lehet az óvodásokkal, és játszhat olyan dolgokat, amiket a kétévesek.... de ezt miért támogatja az iskola? Miért teszik ezt? Semmi nem mutat abba az irányba, hogy nevelni akarnák a gyerekeket... hogy azt akarják, hogy felnőjenek... mintha csak játszatni akarnák őket, mintha senkinek sem tűnne fel, hogy ezek a gyerekek már nem 4 évesek! Miért bánnak úgy velük?

Szóval semmi kétségem, hogy az iskola is hibás. De legyünk őszinték, a gyereket a szülőnek kell nevelnie... ezt a kislányt pedig nem nagyon neveli senki.
Tapasztalaaim szerint a fiúk kicsit jobb helyzetben vannak. Furcsa módon itt úgy tűnik nekem, hogy ők hamarabb érnek, mint a lányok, és meggyőződésem, hogy ebben nagy szerepe van a crikett nevű sportnak, amit 6 éves kortól játszanak a suliban. De ezt majd máskor fejtem ki! :D
(és az is lehet, hogy ez csak érzéki csalódás a részemről, hisz hatalmas a kontraszt a 7 éves 'lányom' és a 11 éves 'fiam' között)
 

Jól kiadtam magamból....

Néha megfordult a fejemben, hogy szívesen élnék itt, maradnék még tovább.... de a helyzet az, hogy itt mindig idegen leszek... és a gyerekem is... vagy a gyerekem utálni fog, amiért én nem leszek olyan sipítozós angol anyuka, mint ezek...
Szeretem Angliát!
Csodálatosan szép!

De ha azokra a hírekre gondolok, amik úgy kezdődnek: "Britt tudósok szerint"... "Egy britt közvéleménykutatás szerint"... "Az angolok..."  "A brittek úgy gondolják"...   és amik úgy végződnek, hogy mi magyarok egyszerűen csak csodálkozunk, elképedünk, vagy harsányan nevetünk....hát akkor már minden világos.
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom de azt hiszem, a brittek bolondok.

Történetem 2 héttel ezelőttre nyúlik vissza, helyszíne a Londonhoz legközelebbi lóversenypálya, a hívogató Epsom Downs tágas leejtőinek zöld pázsitja.
Életem első derby-je, napfényes szombat délután, izgalmas, merőben új élmény.... így azt hiszem, megérdemel egy bejegyzést.

Hát nem mondhatnám, hogy Ascot-ban éreztem magam... ahhoz méregdrága elegáns ruha, puccos kalap, és egy frakkos, cilinderes úriember dukált volna az oldalamon.
Ehelyett csak két lánnyal az oldalamon jelentem meg :)

De volt, akinek megadatott a kiváltság. A valódi lelátó a versenypálya hatalmas épületében tele volt  gazdag emberekkel, gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhákkal, és öltnyös, cilinderes férfiakkal.

A pórnép a versenypálya másik oldalán, a végeláthatatlan domboldalon zsúfolódott össze. A szervezők nem feledkeztek meg a megfelelő szórakoztatásról: mozgó vidámpark a kicsiknek, sörsátrak, talponálló büfék, jégkrémesek, kirakodóvásár (cipőktől, ruhákig, az édességen és a különleges lakberendezési tárgykon át), kivetítők, színpad koncerttel a futamok között, fogadó pontok stb...
 

A pályán csak időközönként futottak a lovak, de megmondom őszintén nem fogtam fel sem a rendszert, sem hogy milyen versenyről van szó, sőt fogalmam sincs, hogy ki nyert, azon a két futamon, amit ott tartózkodásom ideje alatt láttam... de az alábbi kép tanusága alapján biztosan nem a kettes számú versenyző....

Amit felfogtam az egészből: rengeteg ember, szikrázó napsütés, izzadság, por, kosz, tömeg, annyi alkohol, amitől az egész ország kiüthette volna magát, félmeztelen férfiak és spicces nők mindenfelé. Ha talpalatnyi zöld terület akadt, azt is fél percen belül ellepte egy család, vagy egy fiatal baráti társaság, esetleg egy nyugdíjas párocska kepingszékekkel vagy csak egy pléddel, sok sok csipsszel, szendviccsel és itallal. Mindenki piknikezett. Volt aki kész pavilont állított fel vagy sátrat, hogy árnyékra leljen alatta. A főépülettel szemben (ahol a dreby krémje foglalt ugye helyet a kilátón), szóval velük szemben a krém alatti réteg - de még mindig a gazdagabb fajta - szemlélhette a futamokat nyitott tetejű emeletes (tipikus angol) buszok nyitott tetejéről. Ők nem frakkban csak Armani öltönyben, elegáns ruhás hölgyek társaságában vagy teljesen hölgyek nélkül bérelték ki a buszokat, az emeleti székekről kitűnően ráláttak a célra, lent pedig a busz árnyékában felállított asztal mellett ők is vedeltek, ahogy csak tudtak.

Ez volt az Epsom Derby lényege. :)

Azt kell mondjam, hogy nagyon érdekes tapasztalat volt. Főleg látni az angolok lelkesedését a derby és az alkohol iránt. Mondjuk két német csajszival voltam, akik természetesen a sör megszállottjai, úgyhogy kis idő után egyedül éreztem magam, hogy csak én nem vagyok "completely wasted", ahogy Steph szokta volt mondani.

Másik érdekes tapasztalatom, ami talán nem csak engem lep meg: sosem láttam az angoloknál rendetlenebb, mocskosabb népet. Hogy mit értek ez alatt?
Ha Angliára gondolok, főleg, ha Epsom Downs-ra, zöld dombokat, fákkal tüzdelt leestjőket, gondozott pázsitot, tiszta, természetközeli házakat.... zöldet....zöldet... természetet...természetet és TISZTA természetet látok magam előtt.
Igen.
Ez így is van, de ezért keményen dolgoznak a szemetes emberek.
Ugyanis az angolok nem törődnek a szemetükkel. Eldobálank mindent, ott és akkor, amikor kedvük tartja. Persze a játék kétoldalú - ez alatt azt értem, hogy az sem normális, hogy London belvárosában, vagy akár egy parkban nincs egy darab szemeteskuka sem 400 - 500 méteren belül, ahova kidobhatnád a szemetedet... de azért meglepő egy tőzsgyökeres angol szájából azt hallani: "igen, szerintem az angolok a legmocskosabb nép egész Európában"   WHAT???
Ki hitte volna?!... én nem.

A gyönyörű és mindig zöld Epsom Downs, ahol gyakran sétálok a kislánnyal, és ami mellett napjában kétszer elkocsikázom, a derby után 4 napig úgy nézett ki, mint egy szemétlerakóhely. Már mikor mi kint voltunk szombat délután lépni alig lehetett a mindnefelé eldobált sörös üvegektől és dobozoktól, üdítős poharaktól, csipszeszacskóktól.... Szomorú látvány volt így a domboldal... a London melletti egyik legmagasabb pont, melynek tetejéről szép időben napjában kétszer rálátok a távoli és mégis oly közeli Londonra, a magasabb épületekre, a London Eye-ra, a mindig zöld, sétára hívogató park.... hhhh...

Ezen a szombaton a derby után "derby afterparty"-ban voltunk. Még pénzt is fizetünk érte, ami szerintem nem értemeg, a zene rubbish volt, és a társaság jobbára az utcán töltötte az éjszakát...

De végülis fantasztikus hétvége volt.
Mondanom sem kell, mennyire elfáradtunk! :)

Hosszú, meleg, és kimerítő napok vannak tehát a hátam mögött, ahogy már említettem.

A felhőtlen boldogságom pedig hamarosan véget ér. Már csak 1-2 hét van és vége a sulinak. A gyerekek itthon lesznek... próbálok nem félni tőle, de sajnos amikor erre gondolok, akaratlanul kicsit összeszorul a gyomrom....
Most vasárnap lesz a próba... sátrat építünk a kislánnyal a kertben és sütit sütünk, merthogy egyedül leszünk itthon... az ilyen napokon úgy kelek fel reggel: "Istenem, csak éppségben éljük túl ezt a napot is!"

Most mennem kell főzni, vasalni, ruhákat pakolni, és meglátogatni ma is a betegeskedő Steph-et! Üdvözlet mindenkinek!

Kedves Mindenki!

Elnézést, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem.
Hogy miért?
Rengeteg minden mást csináltam! :)  ....   elsősorban olvastam, filmeket néztem és buliztam!

Azzal kezdődött, hogy a gyerekek itthon voltak egy hétig - iskolaszünet miatt. Ebben az országban 5-6 hétnél tovább nem járnak egyszerre suliba a tanulók  - úgy hallottam - 
de mióta én itt vagyok a csemetéim összességében mindig csak 3 hetet voltak egymás után, többet nem.
Az ilyen szünetek nekem reggel 7-től este (minimum) 7-ig tartó állandó gyerekfelügyeletet jelentenek, plussz naponta kb. 20db "igyál egy kis vizet légyszives", 3 db "ne egyél több édességet", 30 db "ezt most hagyd abba!" és kismillió "igen jövök!" valamint "persze, hogy játszom veled!".
Ezek a napok mindig sokkal nehezebbek. Ciara úgy tapad, mintha ragasztóval lenne bevonva... nem hajlandó barátokhoz menni, moziba, állatkertbe, szórakozni valahova....ő csak egész nap itthon szeretne játszani velem (és én nyilvánvalóan nem játszhatok senki mással, csakis vele)... persze sosem tudja, hogy igazából mit is szeretne csinálni, így végül egész nap csak rajtam ugrál.
De azt kell mondanom, egy két nehezebb nap után a szünetek is jól tellnek, és ha kicsit leülnek a TV elé, nekem is van nyugtom.
(Mindenki elítéli az olyan szülőket, akik leültetik a gyerekeket a TV elé, és hosszan otthagyják.... de a helyzet az, hogy kezdem érteni a lokigát :D)
 

A hétköznapok megpróbáltatásai után pedig kezdődik a hétvége.... az ÉN ÉLETEM.

Tulajdonképpen minden héten csak 2 napig élek igazán; szombattól vasárnapig.
Az utóbbi hetekben minden hétvégémet Steph-nél töltöttem. Ez így sokkal egyszerűbb. Én tudok nála aludni, és ha oda megyünk haza, nem ébresztjük föl az egész családot, mikor megérkezünk egy nehéz nap éjszakája után.

Igen, be kell vallanom: az elmúlt hetekben a hétvégéket kegyetlenül átbuliztam. :D
Mindannyian bele is fáradtunk már, úgyhogy a következő hetekre a terv egy kis pihenés, szelíden megfogjuk a pénzt, majd inkább kultúrára költjük, mintsem alkoholra :D

Rádaásul ezen a vasárnapon nekem babysittelnem kell, szóval nem is lesz alkalmam elmenni.
Steph pedig éppen ebben a pillanatban írt, hogy beteg, úgyhogy vinnem kell neki ennivalót, mert üres a hűtőjük, senki sincs otthon, ő pedig fel sem tud ülni az ágyban.
 

Szóval ez most egy bocsánatkérő bejegyzés, hogy ilyen sokáig hanyagoltamaz írást....
Nemsokára pedig jön egy részletes beszámoló az Epsom Derby-ről!!!! :D

Remélem, otthon minenki jól van!
Puszillak benneteket!
:D

I really love London!

Majdnem vettem is egy ilyen pólót... nagy szívvel... és egyáltalán nem zárom ki, hogy majd veszek is! :D
Mert igaz! Szeretem Londont, sőt mondhatni imádom! Gyönyörű város, és végre sokkal többet is láttam belőle, mint első alkalommal.

Rengeteg képet csináltam, hát íme egy kis ízelítő.
Engedjétek meg, hogy körbevezesselek benneteket London belvárosában.

Backinham Palace

A Buckingham-palota 1803 óta a brit uralkodó (és családja), azaz jelenleg Elizabeth II. (második Erzsébet) hivatalos rezidenciája, lakhelye. A palota a belvárosában, Westminster városrészben található. Az épület állami alkalmak, uralkodói rendezvények helyszíne, valamint közkedvelt turistacélpont... éppen ezért - plussz mert ez van szinte legközelebb a Victoria Station-höz -mi is itt kezdtünk.

Amikor mi odaértünk szombaton 11 tájban, éppen kezdődött a ceremoniális őrségváltás. A tér tömve volt kamerás és fényképezős emberekkel, akiket kordonok és rendőrök szabályoztak. Egyébként a királynő otthon ebédelt, ezt jelzi a palota tetején lobogó zászló.
 

Miután megnéztük és meghallgattuk az őrségváltást, leültünk a Green Parkban, és megettük a szendvicsünket.
 

The Green Park

A Green Park (hivatalosan a The Green Park) egyike London úgynevezett királyi parkjainak. Területe kb. 21 hektár, szomszédai: Hyde Park és St. Jame's Park. Közvetlenül a Backingham-palota mellett található, hatalmas aranyozott kapuk övezik. A közeli parkokkal együtt óriási zöld területet alkot itt, London szívében. Néhányszáz évvel ezelőtt ez a városrész még igencsak London szélén helyezkedett el, sőt, VIII. Henrik uralkodásáig állítólag a közeli St. James kórházban elhunyt leprások mocsaras temetője volt, a most csodás zöld, fákkal övezett kert.

Azonban a Green Parkban nincsen szökőkút, tó, vagy híd.... mint mondjuk a St. Jame's Parkban.
 

St. Jame's Park

A St. James’s Park (Szent Jakab park) egy 23 hektáros park London központjában szemben a Backingham-palotával (Westminsterben) a London Királyi Parkok legrégebbike. A park a londoni St. Jame's terület legdélibb csúcsán fekszik, melyet a leprakórház után neveztek el.
A park a legkeletibb tagja annak a majdnem folyamatos parkláncolatnak melyhez (nyugatra haladva) a Green Park, Hyde Park és a Kensington Gardens is tartozik.
 

Tele van gyönyürő virágokkal, bokrokkal, állatokkal (kacsa, hattyú), és rengeteg emberrel. A földön, a füvön, a fák árnyékában, a padokon, és a sok kihelyezett napozószéken.... mindenhol emberek ülnek, fekszenek, frizbiznek, kutyát sétáltatnak, olvasgatnak, piknikeznek... hiszen nem gyakran van ilyen jó idő Londonban :)

Horse Guards Parade

A Horse Guards Parade (azaz a Lovastestőrségi dísztér) számos katonai ceremónia helyszíne, többek között díszszemléké és a naponta látható őrségváltásoké. A dísztéren VIII. Henrik idejében lovagi bajvívó tornákat rendeztek és a közelben látható még egy Henrik korabeli teniszpálya körvonalának maradványa is. Az udvaron tartották I. Erzsébet születésnapi ünnepségeit is. A téren álló elegáns épületeket William Kent tervezte és azok 1755-ben készültek el.

      A kapuban lovastestőrök

      állnak őrt minden nap

      délelőtt 10 és délután

      4 óra között.

Trafalgar Square

A Trafalgar tér, London legnagyobb és állandóan nyüzsgő tere, évszázadok óta a legnépszerűbb találkozó hely a városban.
Közepéből kiemelkedik a csaknem 52 méter magas Nelson-emlékoszlop, mely Nelson admirálisnak állít emléket, aki az 1805-ös trafalgári ütközetben legyőzte Napólen seregeit. A tér az ütközet emlékére kapta a nevét.
Jellegzetesek az itt található szökőkútak, szobrok, s a teret körülvevő épületegyüttesek. A végében a kalsszicista stílusú Nemzeti Galéria fenomenális háttérként szolgál, és az épület, mint bölcs ősanya tekint le a nyüzsgő tömegre. Oldalán a Mezei Szent Márton templom (St. Martin-in-the-Fields) található mely barokk tornyával és neoklasszicista homlokzatával vonzza a bámészkodó szemeket.

National Gallery

A Nemzeti Galéria csodás épülete egy több mint 2300 darabból álló képgyűjteményt rejt, aminek értéke vetekszik a Párizsi Louvre-éval.
A hatalmas termekben rengeteg kiállítás várja az érdeklődőket teljesen ingyen! Adományt nagyon szívesen fogadnak a bejáratnál, de nem kérnek pénzt a belépésért, az összes kiállítás tárva nyitva áll mindenki előtt.... csak legyen elég időd és erőd végigjárni.... :)

 
St. Martin in the Fileds

A St. Martin-in-the-Fields korinthoszi oszlopokkal díszített görögös bejáratához magas lépcsősor vezet. Tornya 56 méter magas barokkosan hullámzó stílusban.
A templom timpanonját királyi címer díszíti, mivel a templom funkcióját tekintve királyi plébániatemplom, egyházközségi körzetébe tartozik a Buckingham Palota, a királyi újszülötteket itt írják be az anyakönyvbe.
Hatalmas kripta van a templom alatt, amely természetesen eredeti rendeltetésének megfelelően temetkezési helyül szolgált, jelenleg azonban ajándékbolt és kávézó található itt. Nem derült ki számomra pontosan, hogy a sírokat kihantolták-e mielőtt a kávézót létrehozták, de az asztalok között lépkedve a pladlón, ősrégi kőtáblákon ákom-bákom írással szövegek, nevek olvashatók.
Talán őseink porai felett kávézgatunk?

Mindezek után voltunk még a Piccadily Circus-nél, átsétáltunk a Chinatown részen, és belekostóltunk a Covent Garden-be is....

Lejártuk a lábunkat, nagyon elfáradtunk, és megpirultunk a 28 fokos napsütésben.
Fantasztikus szombati nap volt!

Ezúton ajánlom Londont tehát mindenkinek. Nem a világ legromantikusabb városa, de mégis van valami hihetetlen ereje... valami vonzó egyénisége, monumentális bája, királyi jellege, amit Steph csak úgy hív: cool!

U.i.: Beamen kedvéért, aki felhívta a figyelmemet, hogy kihagytam minden klisét a képek sorából, hát íme egy:     .... csak 1, hogy finoman adagoljam! :)

    Hello, hello, baby;
     You called, I can't hear a thing.
     I have got no service
     in the club, you see, see…
     Wha-Wha-What did you say?
     Oh, you're breaking up on me…
     Sorry, I cannot hear you,
     I'm kinda busy. (.....)

    (...) and you're not gonna reach my telephone!

Ez a bejegyzésem azoknak szól, akik érdeklődtek, hogyan telt a múlt hétvégém, amit a kultúrának és London szépségeinek tartogattam. :)

Tudom, sokan várjátok már a képeket is :)

Hát nincs kép!
És nem volt London sem és kultúra sem...
Stephanival kórházi hétvégét tartottunk,ami kevésbé volt érdekes, vicces vagy élvezetes... Főleg neki.

Szombat délután piknikezni akartunk egy parkban, de Steph belelépet valamibe és lett egy szép nagy seb a jobb talpán, ami teljesen bevörösödött és amiből elindult egy szép piros csík fölfelé (vérmérgezésgyanú). Így hát alig tudott menni, és nem is érezte túl jól magát, úgyhogy nála hevertünk az ágyon és néztük a Sex és New York utolsó évadját egész délután és este :)
Mindeközben olyan gyomorgörcs jött rá minden félórában, hogy már nekem is fájt, csak attól, hogy láttam, mennyire szenved. Sem enni, sem inni nem tudott rendesen egész este... Teljesen kivolt!
Éjszaka nem sokat aludt, minden órában hatalmas nyögésekre ébredtem én is, úgyhogy vasárnap reggel bevittem az ügyeletre.

Epsom Hospital
Szép épület, viszonylag modern belülről is (miket beszélek!!!!! A szülővárosom kórházához képest királyi palota!).... érdekes elrendezés, gördülékeny vizsgálatok, helyes angol orvosok, akiknek egy szavát sem értjük, röviden ennyi.

Hosszabban:
Egy nagy váróterembe tértünk be, csomó kényelmes, párnás székkel, és halom magazinnal, virágokkal és tévével. A terem egyik felén információs és egyben regisztrációs pult is, itt bejelentkeztünk, majd fertőtlenítettük a kezünket. 5 percen belül behívtak minket az infópult jobb oldalán lévő kis szobába, ahol egy orvos felvezette a problémát vagyis a panaszt egy lapra, vérnyomást mért, hallgatózott, szemeket vizsgált, aztán visszaküldött minket a váróba. Nem tellt el 3 perc és egy helyes kínai orvos szólított minket az infópult másik oldalán lévő ajtóból. Egy folyosón mentünk végig egy hatalmas - kb 4 kijárattal rendelkező -  szobába, ahol 4 ágy volt (kétoldalt 2-2) a falhoz tolva, az ágyak körül mindenféle műszerek, mosdókagyló, ferőtlenítőszer, szék a kísérőnek... minden ami kell. Ezeket egy teljesen elhúzható függöny segítségével különítették el egymástól. A szoba közepén pedig egy pult tepeszkedett el, ahol az orvosoknak nagy terük volt számítógépek és telefonok mellett ülve végezni a papírmunkát, és szortírozni a betegeket.

A kínai pasi hosszasan és aprólékosan kikérdezte Stephet a panaszról, anamnézist vett fel, majd megvizsgálta minden módon, ahogy csak lehet, plussz vért vett le és pisit kért.
Nem tudom, mennyi időt töltöttünk ott... pár órát, de tulajdonképpen csak azért mert történt egy kis félreértés a vérrel... de pár óra múlva megvolt minden eredmény!
Jött egy másik orvos is, aki nagyon nagyon nagyon kedves volt velünk, lekezelte a Steph talpán lévő sebet, amiből kiszedett egy kis követ is, a kezébe nyomott egy doboz antibiotikumot és ezzel szélnek eresztettek minket.

Szóval gyors és gördülékeny emergency ellátást kaptunk. Délután háromkor már javában a Szex és New York maradék epizódjait néztük!

Egyetlen bánatom volt csak.
Régen sokat hallottam arról, hogy magyar orvosok gyakran jönnek ki Angliába egy kis időre, mert a képzettségük, tudásuk jó, és itt még pénzt is kapnak érte. Hát én nagyon szemeskedtem!
Mióta itt vagyok egyetlen magyarral sem találkoztam! Ennek egyrészről örülök is! Másrészt viszont azért bujkál bennem a kisördög.
Ott ülve Steph ágya mellett, azt vizslattam, melyik orvosnak van olyan magyaros feje... talán valamelyik magyar lehet... :D
Vártam a csodát, hogy elhalad mellettünk... visszafordul, rámnéz, és kimond egy magyar szót... mindegy melyiket, csak magyar legyen! Hihetetlen, hogy így van, de igen... azt hiszem rettentő hálás lennék így egy hónap után, ha élő, előttem álló hús vér ember kiejtene egy színtiszta magyar szót a száján....
Mondjuk később eszméltem, talán kicsit túlzás azt várni, hogy a homlokomról csakúgy leolvassák, hogy honnan jöttem.... és ezután már csak arra tudtam gondolni a szobában sürgő-forgó népre gondolva, hogy vajon melyik lehet magyar? Vagy melyik volt az azok közül, akik csak jöttek és mentek? 
hhhh......
Aztán mivel beszélgettünk Steph-el, abban kezdtem reménykedni, hogy felismeri valaki magyar akcentusomat...
Nem tudom miért.... igazság szerint foggalmam sincs, hogy felismerném-e a magyar akcentust....???

A spanyolt azt bármikor!!! Spanyol akcentusban profi vagyok! Bármikor felismerem!!!! (és erre mindenki képes! Annyira jellegzetesen spanyolul beszélnek.... hogy csak néhány mondat után jössz rá, hogy ez ANGOL AKAR LENNI!!!! A beszédstílusuk, temperamentumuk, pörgő nyelvük és jellegzetes hangleejtésük megmarad akkor is, mikor angolul beszélnek... szinte alig értek belőle valamit! :)
Horvátban is jó vagyok még azt hiszem, mióta 4 évvel ezelőtt több hónapig együtt éltem egy horvát anyanyelvű lánnyal.
Az olaszt és a franciát is többnyire belövöm, de itt nem vagyok teljesen tévedhetetlen.
A japán sem nehéz: ha ferde a szeme és csak minden harmadik szót értek, akkor japán.
És hát a német, az a legkönnyebb: van egy kis akcentusa, de nem túl sok, elsősorban kicsit katonásabban, darabosabban ejti ki a szavakat, nem annyira dallamosan, viszont rohadt jól beszél angolul!!! Plussz: nem képes megérteni, mire gondolok, mikor azt mondom, hogy neki könnyű jól beszélni angolul, mikor ez a nyelv sokkal közelebb áll az ő anyanyelvéhez. Ezt hallva kérdőn néz rám, és rázza a fejét = tuti német!

Szóval ez volt a last weekend.
Holnap péntek, utolsó munkanap! Reménykedve várom, hogy ez a hétvége azért jobb legyen, főleg, hogy gyatyarohasztó 25 fokot mondanak mindkét napra!

Jelzem; ma rámszólt az apuka, hogy nehogy pizsamát adjak a kiscsajra, hisz ma meg lehet főni ebben az izzasztó 23 fokban! Ez már hálóinget kíván!
Talán megértette, talán nem... de remélem sejti, miért nevettem a szemébe  :D
 

Számos út vezet ahhoz, hogy valaki au pair legyen Angliában, most beszámolok arról; én hogyan csináltam.

A történetem viszonylag rövid, bár régre nyúlik vissza.
Egészen pontosan előző év nyarán kezdtem komolyan foglalkozni a gondolattal, hogy kijövök külföldre fejleszteni az angol tudásomat, hasznosan eltölteni az államvizsgámig (akkor még :) hátralévő 6-7 hónapot, valamint időt nyerni, mielőtt a kés a torkomnak szorul és nem menekülhetek a kérdés elől; 'mi a csudát akarok kezdeni az életemmel'.
Így hát a külföldre utazás/menekülés kézenfekvőnek tűnt. Tavaly nyáron azonban a dolog nem jött össze... ennek sok oka volt, de legfőképpen az, hogy az összes ügynökség, au pair közvetítő, valamint volt au pair azzal riogatott, hogy 1-2 hónappal azelőtt, hogy ki akarok menni, regisztrálnom kell valahol. Emellett akkor még úgy gondoltam, elég nekem itt 2-3 hónap, erre pedig mindehol azt mondták, túl rövid idő ahhoz, hogy találjak családot, aki engem akar.

Ma már tudom, ennek fele sem igaz!

Pontosabban: minden szava igaz, ha ügynökségen keresztül akarsz kijönni....  de nem feltétlenül kell így lennie.

Hogy mi változott tavaly augusztus óta? Avagy mi volt más idén márciusban?
- már leállamvizsgáztam, így nem kötött a pár hónapon belüli hazatéréshez semmi
- rájöttem, ha igazán fejleszteni akarom a nyelvtudásom, a fél év a minimum (de még jobb lenne az egy év)
- és megismertem Juditot!
Juditot a Kresz Géza utcából, aki nagy világutazó lévén, több évet töltött az USA-ban, Nagy Britanniában, és ki tudja még hol (én biztos tudtam, csak elfelejtettem :), perfect angol és spanyol, talán nem is egyszer aupairkedett.... valamint, ha értesüléseim megfelelnek a valóságnak jelenleg gyerekeket táboroztat Costa Ricán.
Judit volt az, aki rávezetett; ha azon gondolkozom kimegyek külföldre, akkor álljak neki és másszak már föl az internetre!!! A neten ugyanis van egy csomó olyan honlap, ami segít családot találni, és megcsinálni a saját szerencsémet, egyedül.
Eleinte kicsit nyomasztot az ezzel a hozzáállással szemben álló anyai aggodalom, ami az ügynökségek és ismerősök segítsége felé próbált nyomni. Persze az a gondolat igazán megnyugtató, hogy egy ügynökség, vagy egy ismerős áll mögötted, mikor ki akarsz jönni ide a messzi idegenbe, a veszélyes ismeretlenbe.... de a sok kéretlen jótanács és az ügynökségek olyan követelményei, mint például "orvosi igazolás" nálam lassanként a mission impossile kategóriába lökték az egészet...
(Így utólag muszáj megjegyeznem, hogy az ügynökségekről itt kint sok rosszat hallottam... igaz nem magyaroktól.)

Mindenesetre engem Judit addig bosszantott azzal, hogy naponta kérdezte, 'Na? Regisztráltál már? Találtál már családot?', hogy végül megtettem.

Regisztrálam az AupairWorld nevű honlapon.
Nem bántam meg, és mindenkinek ezt tanácsolom. Nagyszerű honlap.
Több ezer au pair és több ezer család van fent a világ minden tájáról. Ingyen körbe tudsz nézni!

Regisztrálhatsz, lesz egy profilod képekkel, ebben leírhatod, mennyi időre szeretnél kimenni, milyen adottságaid, képességeid, tapasztalataid vannak, mit szeretnél, hogyan képzeled az 'aupairséget'...
Természetesen ugyanezt teszi a család is, megírja mit szeretne, mit vár el, és már nincs is semmi más dolgotok, minthogy egymásra találjatok.

Nekem ez egész gyorsan ment.
Pénteken regisztráltam az AupairWorldon.
Először elrontottam a nevemet, és eltűnt a "Dear Family" rovatom, ahova egy kis levélkét kell írni a családnak (pár sort, nem bonyolult, képes rá bárki... ha máshogy nem, hát összeollózza mások mondataiból /én is ezt csináltam :) / ).... szóval megszenvedtem a profilomat, ami még sehogy sem nézett ki, máris írt egy család... mindössze 2 percbe tellett, és máris jelezte valaki, hogy érdeklődik irántam. Az írországi Kennedy Familyt éppen ezért sosem fogom elfelejteni.
Szombaton pakoltam és költözködtem haza Budapestről.
Vasárnap az angolnyelvtanitas.hu (régi munkahelyem) egyik fantasztikus előadásán voltam segédkéz megintcsak Budapesten...(https://www.youtube.com/watch?v=hdhbvgYH_es)

Így egész hétvégén nem tudtam foglalkozni az e-mailjeimmel.
Mire vasárnap este megnéztem a leveleimet, már 13 család írt nekem. Hétfőre az érdeklődő családok száma 18-ra, keddre 22-re növekedett. Ez volt az a pont, amikortól már nem számoltam...
Az elején próbáltam mindenkinek válaszolni, később ez sem ment.... Már hétfőn leszűkítettem a kört 3 családra, de még kedden is képtelen voltam eldönteni, melyiket akarom..... és ahogy telltek az órák egyre jobban izgultam... (mert ugye nem csak te vagy több családdal kapcsolatban egyszerre, a családok is több potenciális au pairt 'tartanak a tűzben', úgyhogy érdemes meghoznod hamar a döntést... na nekem ez sosem ment.) És akkor szerda reggel becsapott a villám... írt a Dodd Family! :) Minden szempontból tökéletesek voltak, minden elvárásomnak megfeleltek, úgyhogy feltettem mindent egy lapra, és pár e-mail után csütörtök reggel biztosítottam őket arról, hogy én őket akarom.
Ők pénteken döntöttek; hogy mehetek.
Péntek délután már meg is vettem a repülőjegyet a következő szombat reggelére, és innentől kezdve nem volt visszaút.

Szóval egy hét alatt volt családom és repülőjegyem... Az Aupair World-ön való regisztrálásomtól számítva két hét és 18 óra múlva már kint voltam Angliában.

Nem mindenkinek megy ilyen simán és gyorsan, és nem mindenkinek van olyan nagy szerencséje a családdal, mint nekem... De én egy cseppet sem féltem ettől az egésztől, bátran, merészen, bizakodva, a legjobbakat remélve vágtam bele... És ezt tanácsolom mindenkinek, aki ki szeretne jönni.

Aupair akarsz lenni?
1. regisztrálj az AupairWorldon
2. találd meg magadnak a legszimpatikusabb családot (nem kell arra várnod, hogy írjanak neked, te is írhatsz bárkinek)
3. tudd, hogy mit akarsz - minden megoldható és megbeszélhető a családdal; beszéld is meg, és mindig legyél teljesen őszinte! (nem érdemes túlszépíteni a dolgokat már az elején, később úgyis kiderül a turpisság!)
4. váltsatok pár levelet, fényképet, és ne félj a telefonbeszélgetéstől (itt mindenki tudja, hogy aki au pair-nek jön, az nem perfekt angolos, és ezt figyelembe is veszik). Ne légy félénk, kérdezz meg mindent, ami érdekel (fizetés, milyen munkákat kell végezned, mik lesznek a feladataid, mikor van szabadidőd, írd le, ha szeretnél nyelsuliba járni rendszeresen... és minden egyebet, ami neked fontos szempont. Ha több, mint 6 hónapra mész, érdemes megkérdezni, van-e lehetőséged egyszer valamikor, valamennyi időre hazalátogatni... és ha igen, ezt ki fizeti?)
5. Ha aupair akarsz lenni, ne akarj meggazdagodni.
Vannak jobban és rosszabban fizető családok.... de ha a célod az, hogy egy kedves, rendes családhoz kerülj, és megtanulj végre rendesen angolul, akkor ne a pénzt nézd. Kajára, lakásra, rezsire semmit nem kell költened, így a zsebpénzzel azt csinálsz, amit akarsz... meg is spórolhatod... persze, ha már kint vagy ebben a gyönyörű országban, nem felétlenül érdemes... :D 
Én úgy indultam el otthonról, ha egy fityinget sem, csupán a tökélyre fejlesztett angoltudásomat viszem haza, már megérte ez a 8 hónap.
6. Légy nyitott és alkalmazkodóképes, hisz minden család más... meg kell szokni. De élvezd ki az ittlétet, szerezz barátokat, és járd körbe a vidéket. :)
7. Hozz magaddal anyi pénzt, amivel bármikor el tudsz jutni a Magyar Nagykövetségre, vagy venni tudsz egy repjegyet hazafele.  - Ha nyelvsuliba akarsz menni, ez a vésztartalék jó lesz arra is, ugyanis ott rögtön az elején be kell fizetni egy csomó pénzt :)
8. Ha nem tetszik a család, ha nem illetek össze, ha megoldhatatlan problémád van velük, ne habozz váltani. Nem kell rögtön hazarohanni, ha jön egy kis nehézség, hisz a dolgok módját már tudod.... interneten kereshetsz 1 hét alatt új családot magadnak, vagy besétálhatsz egy ügynökséghez itt is.
9. Érdemes még az elején elkérni a feladataid listáját. Előzetesen e-mailben vagy közvetlenül az érkezésed után. A lényeg, hogy legyen leírva, mit kell tenned, hogy később ne legyen félreértés abból, kinek, mi a feladata, és te is mindig ellenőrizni tudd magad.
Persze ne felejtsd el, hogy egy család mindennapjaihoz csatlakozol... szóval; bár nincs leírva a dolgaim között, hogy ki kell vinnem a szemetet, de nyilván megteszem, ha látom, hogy megtelt....
10. hm... nincs 10. pont... semmi más nem jut most az eszembe, de olyan gáz lett volna kilenccel zárni a felsorolást :D  ....   mondjuk legyen ez: ha van még kérdésed, tőlem bármikor kérdezhetsz, igyekszem válaszolni.

Én immár 7 embert ismerek, aki az AupairWorld-ön keresztül jött ki, és egy pillanatra sem bánta meg.
 

Ha teheted, próbáld ki, Anglia vár!
 

Hivatalosan is egy hónapja aupairkedem
itt London közelében, Surrey megyében, Chipstead városkában (pontosan Chipstead Couldson-ban).

Először tartózkodom ilyen hosszú ideig külföldön, távol az otthonomtól, és először tapasztalom meg azt, milyen idegenként belefolyni egy család életébe.
A másik oldalt már ismerem rég. Kb. 11 éves korom óta mindig volt a lakásunkban/házunkban egy plussz fő, valaki messziről jött idegen, egy általában 40 és 65 közötti idősebb hölgy, egy másik személyiség, eltérő szokásrendszer és felfogás képviselője, akivel hol megértettem magam, hol nem... akit hol kedveltem, hol kevésbé...

És most én vagyok az idegen.
A plussz egy fő, aki jó hogy itt van, mert sokat segít, de aki mégsem a család része, és eltérő kulturális és nyelvi háttere miatt meg is nehezíti az egyébként sem felhőtlen családi életet.

DE NEKEM SZERENCSÉM VAN!

A családom nagyszerű! :)

Az aupairkedés itt elég hétköznapi dolog... nem kell sokat sétálnod az utcán ahhoz, hogy szembe jöjjön egy másik aupair, csak épp ez nincs senkinek a homlokára írva.
Amikor kijössz el sem tudod képzelni, pontosan mi is vár rád, és csak reménykedni tudsz abban, hogy minden rendben lesz.

Mikor a repülőgépen ültem, azon gondolkoztam, vajon csak álmodom? Vagy tényleg itt vagyok? Tényleg elutazom ilyen messzire és ilyen sok időre? Leszállva a gépről, már nem emlékeztem miért is vagyok itt, hogyan kerültem ide, és tulajdonképpen mit is fogok itt csinálni... Azon morfondíroztam, talán anyu mindjárt bejön a szobámba és felébreszt azzal, hogy 'mi történt velem? már két napja alszom!' de nem!!!
Leszálltam, és kisétáltam a reptérről egy totál idegen nővel... és rá kellett jönnöm, hogy nem álmodom, és én ezért jöttem....  hogy idegen legyek egy idegen országban, egy idegen városban, egy idegen házban és egy idegen családban.

De hála Istennek, jól sült el a dolog.
Bár hallottam olyat is, hogy valaki egy-két hónapig tartja a kapcsolatot a családdal, mielőtt kijön (én 4 nap alatt döntöttem és egy hét múlva már kint is voltam... :)), de akárhogy is az egész egy NAGY LUTRI!

Csak akkkor tudod meg igazán, hogy milyen a család, mikor kijöttél és velük élsz 3-4 hetet. A fényképek persze nagyon-nagyon fontosak, amiket előzetesen küldözgettek egymásnak, a megelőlegezett szimpátia nyilvánvalóan rengeteget számít, a telefonbeszélgetés rettenetesen hasznos, hisz így mind a két fél érzi a törődést, és ezek szükségesek a döntés meghozásához is. Egyértelműen; ahhoz, hogy kijöjjön valaki egy családhoz mind a két félnek akarnia kell a másikat...

De az igazság, a valóság, a rendszer és a mód, ahogy a család él, az nem mondható el telefonon, és nem olvasható ki a képekből. (Én például nem is ismertem rá a hostmumra, mikor leszálltam a gépről, mert totál máshogy nézett ki, mint a fotón... és valószínüleg ő is meglepődött azon, hogy az indulás előtti héten még gyorsan felszedtem magamra néhány kilót :D)

És ha szerencséd van, a család igyekszik azon, hogy az Ő világukban Te is jól érezd magad!

Nekem szerencsém van!

Hogy ez miben nyilvánul meg?

- megérkezésemkor a szobámban rend és tisztaság várt és egy teljes flakon testápolókrém,
- a tusolóban egy tusfürdő és egy sampon, (az ilyesmi hihetetlenül jól tud esni :))
- hétvégén érkeztem, amikor nekem elvileg semmi dolgom itt, úgyhogy teljesen kiszolgáltak, még a kaját is szervírozták nekem, (és azóta is minden hétvégén)
- persze a hűtőszekrény tartalmával még mindig nem egészen vagyok kibékülve, de most már folyamatosan tele van paradicsommal, csak az én kedvemért... :)
- a második héten kaptam angol telefonkártyát, amit feltöltöttek 10 fonttal,
- folyamatosan kérdezik, mit fogok csinálni a hétvégén, milyen programokat tervezek, és örömüket fejezik ki, ha látják, hogy barátkozom és jól érzem magam,
- tolerálják, hogy néha kicsit összecsapom a munkát, mert iskolába is járok, és néha elhúzódnak az órák...
- nem szóltak semmit, mikor az első két héten elfelejtettem kimosni a törölközőket... :)
- ha valamit elrontottam, vagy rosszul csináltam, mindig nagyon rendesek voltak, azt mondták, "egyáltalán semmi baj, minden rendben, ez így oké, de inkább szeretnék, ha a jövőben amúgy csinálnám" (és mindezt mosolyogva)
- ha valamit elfelejtek mindig azt mondják, "ne aggódjak, ma így lesz" (pl. "nincs semmi gond, akkor ma nem lesz zöldség a carbonara mellé")
- minden nap legalább egyszer megkérdezik, hogy hogy vagyok, hogyan telt a napom, a gyerekek jól viselkedtek-e?
- egy héten legalább egyszer érdeklődnek, jól érzem-e magam itt velük, sőt azt is megkérdezik néha, hogy hogy vannak otthon a szüleim
- apjuk mostmár néha viccelődik is velem (főleg azért, mert úgy gondolja, hogy sokat javult az angolom, és azt hiszi megértem a poént... :D ... próbálom ebben a hitben hagyni)
- anyjuk nagyon rendes velem, szinte minden este beszélgetünk egy kicsit. Ha történik valami az országban (választások, vagy a munkahelyén... vagy a családban, amiről esetleg még nem tudok), akkor elmeséli nekem.
És nagyon odafigyel, hogy rendesen egyek, és noszogat, hogy egyek még... jelzem: NEM KÉNE!!! (eszek így is eleget! :)
- mindig gondolnak rám is, ha nassolnivalóról van szó! :D
- és ha kicsit visszahúzódom a szobámba, már finoman jelzik, hogy szívesen látnak maguk között a nagyszobában, a tv előtt, vagy kint az udvaron...

És azt hiszem kedvelnek....

Állítólag a 13. aupair vagyok ebben a családban, úgyhogy ők már gyakorlott, sokat tapasztalt 'vendéglátók'.
Az anya a héten kifejtette, hogy úgy látja, Ciara kötődik hozzám, mert sokat foglalkozok vele. Azt mesélte, sok aupair tényleg csak azért jön, hogy szétnézzen és szórakozzon, és én állítólag viszonylag sok energiát fektetek a munkámba...
Hát én ezt nem érzem ennyire így...

Persze aki ismer, az tudja, hogy lelkiismeretes munkás vagyok :D, és igyekszem mindig a legjobbat kihozni magamból, és sosem érzem úgy, hogy eleget tettem :)
Megaztán lehet, hogy minden nehézség ellenére csak sikerül megtalálnunk a közös hangot Ciaraval.... a végén még sikerül betörnöm.... vagy neki engem! :D

Egyszóval szerencsém volt!
Az első hetekben persze minden nagyon új, nehéz megszokni, és nyilvánvalóan hatalmas különbségek vannak az otthoni és az itteni életem és szokásaim között, de ilyenkor az a lényeg, hogy az adott feltételek között a lehető legjobban tudd érezni magad.

Én most ezt teszem! :D

Úgyhog ma megyek; ladys night-ot tartunk Steph-el, és holnap megyünk Londonba (remélhetőleg)!
Majd csak vasárnap este jövök 'haza', és igyekszem képeket csinálni csak a Ti kedvetekért! :D
 

Mindenkit sokszor ölelek!

Party in London, party in

KOKO

KOKO egy szórakozóhely Londonban, ha valaki a címből nem találta volna ki, és én itt töltöttem a szombat éjszakámat! :D
Persze kb. 3 óra alatt kiderült, hogy nem volt a legjobb választás a legmagasabb sakú cipőmbe menni, dehát ki törődött ezzel még szombat este hatkor...

Ezen ráértem akkor aggódni, mikor vasárnap reggel hatkor kitett minket a busz kb. 7 utcányira onnan, ahol parkoltunk... :S
Londonból kifele jövet már felkelt a nap, és egészen biztosan nagyon szép helyeken jártunk... a Big Ben-re még halványan emlékszem, de aztán semmi....bealudtam, mert tényleg hihetetlenül kifáradtam.

Sok volt ez egy napra.
Délelőtt Croydonban voltam shoppingolni, délután készülődés, és indulás a buliba....  :D
Fun day volt megint!

Aki kiváncsi a bulira és a ruhára, amit vettem, most kettőt üthet egy csapásra az alábbi kép megtekintésével:

  Igen :)  Hatalmas rózsaszín virágok!
  Itt most nagyon virágos minden, apró és
  nagy virágok is dögivel...persze csak
  izlésesen..... lehet, hogy túl lőttem
  a célon :D

Mindenkit megnyugtatok, a bulik itt teljesen ugyanolyanok, mint bárhol másutt a világon. Zene, tánc, sok fiatal és még több alkohol. Egyetlen különbség van: mikor hazamész, nem bűzlesz a cigifüsttől! Hogy ez milyen egy hatalmas találmány!!!! Itt nem cigizhetsz a szórakozóhelyeken. Csak kint az udvaron, az erkélyen, ami persze pont emiatt zsúfolásig tele van, de tudod jól érezni magad anélkül, hogy megfulladnál :D
A KOKO egyébként egy színház lehetett régen, és nagyon ötletesen át lett alakítva szórakozóhellyé. Csináltam pár képet, íme:
 

Szóval a party nagyon jóóóóóóóóóóóóó volt!
Képzelhetitek! Steph összejött egy nagyon intelligens fekete csávóval, de mindenkit megnyugtatok, ebből a szempontból én ugyanolyan láthatatlan voltamitt is, ahogy otthon szoktam lenni :S

Ma voltam suliban, és "felsőbb osztályba léphettem" :), ami azt jelenti, hogy mostanól learning van és nem happening... :S  Nehezebb... sokkal, és nem is értek mindent, de tény, hogy minden percben tanulok valami újat ott.
 

Holnap is suli, és korai kelés, úgyhogy búcsúzom is, és újfent hagyom a képeket beszélni helyettem. :)

Köszönöm mindenkinek a bíztató szavakat, és örülök, hogy 'átmegy', mennyire jól érzem magam itt. :)

Persze vannak szebb és kevésbé szebb napok is.
Péntekre például általában kifáradok, és a türelmem is megcsappan. Tegnap erőfeszítésembe került, hogy visszafogjam indulataimat Ciara irányában (csak kicsit sok olt már), és a helyzetet csak súlyosbította, hogy babysittelnem kellett őket este, mert a szülők délután 4-kor elhagyták a házat és elmentek operába. Hát mit ne mondjak, busy day volt!

Pár gond volt csak igazából:

1. Napi rutin
I want to show you something, just a minute!
Kb. 2000szer hallottam ezt a mondatot tegnap délután Ciaratól.
Már felállt a szőr a hátamon...utálatot éreztem, ha hozzámért... persze próbáltam arra koncentrálni, hogy de de én szeretem ezt a kiscsajt...
Ez a "csak még ezt nézd meg" dolog addig fajult, hogy Jared hazaérkezett 18:30-kor, és ő még mindig mezteleül állt törölközőbe csavarva vizes hajjal a fürdőben. A szülők meghagyták, hogy süssem ki a pizzákat magamnak és a kiscsajnak, de Jared nem lesz éhes, mert ő kap enni ott, ahonnan hazahozzák... Hát Jared mögött becsukódott az ajtó és közölte, majd éhen hal.
Szóval Ciara még vizes, a pizza még sehol, Jaredre meg oda kéne figyelnem, hogy a koszos ruháit berakjam mosni, de nem mindet... szóval bonyi.
Ezen a ponton kezdett el Ciara a szülei ágyán ugrálni, miközben én szárítani próbáltam a haját, és ekkor leesett egy keresztléc az ágy aljáról. Bavallom ez már sok volt. Otthagytam a kiscsajt, és kicsit kiabáltam is :S . Sajnos nem tudom jól kifejezni magam még mindig, ezért csak annyit kérdeztem: Most miért csináltad ezt? Most boldog vagy? Tudod hogy sietnünk kellene! Még meg kell csinálni a pizzát is, és Jared éhes és én is éhes vagyok. Kérlek próbálj meg jó kislány lenni. Sajnálom, de most gyorsan be kell raknom a pizzát a sütőbe! Mindjárt visszajövök!  Én el....

Mire visszamentem persze bőgött...

2. VACSORA
Ezek olyan finnyások, hogy még a pizzát sem szeretik. A kiscsaj egy fél szelet pizzát evett meg, és a szélét meghagyta, mert az annyira ropogós volt, hogy sérti az ő kicsi szájacskáját. De nem csak a szélén lévő két ujjnyi részt, hanem egy tenyérnyit.... csak a közepét ette ki éppenhogy... aztán közölte, hogy i've had enough! és kérdezte, hogy ez így rendben van-e. Mondom persze, ha nem vagy éhes... nem kell feltétlenül vacsorát enni. Természetesen, mikor ágyba dugtam az volt a első mondata, hogy ő éhes, sőt i'm starving! = ÉHEZIK! Hát mondom, ez van babám! Azért megkérdeztem, kér-e egy banánt... de nem kért.... Egyébként folyton azon panaszkodik, hogy éhes... pedig eszik rendesen. És ha kicsittöbb kaját adok neki, akkor ott hagyja, és múltkor rámszóltak, hogy ne adjak neki olyan sokat...  nem easy...

3. Lefekvés
A 7 évesnek hétvégén is 8-kor ágyban a helye, a 11 évesnek 8:30-9 között... Szerintem ez gáz. Miért ne maradhatnának fent 10-ig (11-ig)??? Hétvégén? Nem hiszem, hogy szükségük lenne 12 óra alvásra, elég nekik a 10 is... Pláne, hogy tudom, hogy nem alszanak el ekkor még, és reggel 6-7 óra között már fent vannak...
Ezért én adtam nekik egy kis időt. A kiscsaj végül csak 8:45 körül maradt meg az ágyban, a kiscsávó befeküdt az ágyba olvasni 21:05 körül, de 22 volt már mikor leoltattam vele a villanyt... és főleg azért, mert tudtam, hogy másnap krikett meccse lesz. (Nem lett, elmosta az eső.)

De mindezek után én is nagyon fáradt voltam, és szerintem hamarabb lefeküdtem, mint a héten bármelyik másik napon... persze nem tudtam kipihenni magam... hogyan is tudtam volna... ha a kislány reggel 6:30-kor elkezd a szobám előtt nyávogni... Mama! Daddy! Mama! Mama! Mama! kényeskedve, ahogy az angolok szokták... aztán nyávog jelentése-nincs szavakat olyan hangosan, hogy szerintem a szomszádok is hallják...
A család többi tagja sincs túlságosan tekintettel arra, hogy szombat reggel fél hét van, és valaki még aludna, de ők csak beszélgetnek normális hangon, és teszik a dolgukat, és nem feltétlenül az ő hibájuk, hogy a házban nagyon nagy az áthallás, és minden lépted alatt jó hangosan megnyikordul a padló....Az már viszont a számlájukra irandó hogy nem szólnak rá Ciarara, hogy hagyja már abba az övültést és a szaladgálást, amíg valaki alszik a házban!
Összeszámoltam, eddig 5ször mondtam ittartózkodásom alatt Ciaranak, hogy gondoljon magán kívül másokra is... a körülötte lévő emberekre.
Asszem rosszul mondom, mert láthatólag fogalma sincs, miről beszélek....
Szóval megint fáradt vagyok.... és most is itt mászik a hátamon, a fejemen, és Can you play with me? just a second!...
 

Most kicsit kipanaszkodtam magam, de ez természetes, hogy vannak nehezebb napjaim is. Nem lehet minden fenékig tejfel! :) 
Ettől függetlenül nagyon jól érzem magam itt!
 

Most kint zuhog az eső, de én elmegyek... elmegyek és shoppingolok kicsit inkább, az majd mégjobban felvidít :D
 

Have a nice weekend!

Such a wonderful city!
Such a lovely day!
Such a bank holiday!

Hétfőn még nem dolgoztam élesben. Hétfőn még soha... Ciara kedden kezdte az iskolát múlt héten, ezen a héten pedig bank holiday volt hétfőn = munkaszüneti nap. Mert itt akkor is megadják a május elsejét, ha az véletlenül hétvégére esik!
Ebben csak az az igazán kedves, hogy ha munkaszüneti nap van, akkor az nekünk aupaireknek is az.
Így történt meg, hogy hétfőn felkerekedtünk Steph-el és Stasja-val, és elkocsikáztunk Brightonba. A tengerparti üdülővárosba, a híres beach-re, az angliai meleg paradicsomba.
Nem tudom, milyen hosszú az út, szerintem kb. max 45-50 perc lehet, végig autópályán. Steph kapott egy cserekocsit az autókereskedésből, amíg a régit megjavítják vagy lecserélik, és ez egy Mercedesz! Nem kicsi, szép nagy, családi kocsi. Mondanom sem kell, Steph majd kiugrott a bőréből örömében, mikor meglátta, és csak reméli, hogy a család sokat gondolkozik majd, hogy mi legyen a régi kocsival :D Az első szavai ezek voltak: Fantastic! German quality! Very good! :D  (mert ő ugye német!)
Szóval a mi kis új mercinkkel mentünk, azaz téptünk az autópályán, mitha olajon csúsznánk... senki sem állt az utunkba, mindenki elhúzott előlünk, ahogy benéztek a visszapillantóba, és mindez csak a fucking Mercedesz miatt, ahogy Steph meg is jegyezte. :)

Egész nap ott voltunk, kicsit meg is pirult az arcunk.
Közkivánatra egy kis körbevezetés:

Brighton Museum... vagyis azt hiszem.... :D sok épület volt, a Múzeumban voltak ingyenes galériák, azokat végigjártuk, és ez a mellette lévő épület, de nem derült ki számunkra, mi is lehet pontosan....

Gyönyörű szép házak és utcák mindenütt, és persze boltok dögivel, ahogy ez egy tengerparti városhoz illik.

A Brighton Pier (vagyis a brightoni móló), ami egy híres és egyedi módon a tengerbe nyúló szórakoztató stég, egyéb funkciója nemigen van. A stégen található épület valójában egy hatalmas játéksziget, ahol rengeteg pénzt tudsz elkölteni különböző szerencsejátékokra. És ha nyertél valamennyit, azt el is tudod költeni, ahogy haladsz a móló vége felé... ugyanis gyorsétkezdétől, édességbártól, belga palacsintástól kezdve a fagyisig és az ékszeres boltig szinte mindenhol tudsz költeni valamennyít úgy, hogy az az érzésed, ez most nagyon megérte!
A móló legvégén pedig egy komplett vidámpark... talán mondjuk inkább a normál vidámpark és a bucsuban megjelenő költözős vidámpark közti átmenet...de hihetetlenül kis helyen rengeteg minden.

Ez pedig a beach. Az hiszem nem kell magyaráznom.... :D  Stasja kicsit lehagyta a lábaimat, de az hiszem egyértelmű, hogy éppen ugrok :)
De mindenkit megnyugtatok, később kisütött a nap és feküdtem is:

Nagyon jó nap volt.
Shoppingoltunk is egy kicsit, és örömmel jelentem, hogy megtaláltam az olcsó boltot! :)
Primark a neve, és 1800 forintért vettem egy térd alá érő szoknyát és 600 forintért egy szerintem döbbenetesen jó sálat.... Szóval már gyüjtöm a pénzem hétvégére!!! :D

Tegnap este tízig edzeni voltunk Steph-el a gym-ben (EDZENI! ÉN!!!), úgyhogy most rettentően fáradt vagyok.... kb. éjfélkor tudtam lefeküdni, és hogy őszinte legyek, nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy az ágyból való felkelésen és visszafekvésen kívül bármi egyéb megeröltető tevékenységet végezzek... főleg hosszú távon. (Azt hiszem, aki kicsit is ismer, annak nem kell magyaráznom :)
Úgyhogy most hagyom, hogy a képek meséljenek helyettem, és megyek veszek egy quick shower -t, és bebújok az ágyacskámba pihenni.

De még előbb bemutatnám a lányokat, ha már annyit mesélek róluk:

A szőke baloldalt Stasja, a vörös jobb oldalt Stephanie. Mindketten Németországból jöttek, és nem! NEM sör van a kezükben!!! Ma tudtam meg ugyanis a suliban, hogy Angliában törvény tiltja, hogy nyilvános helyeken (public places) alkoholt fogyasszanak az emberek. Büntetnek érte a rendőrök, de el is veszik az alkoholt és kiöntik... pfff... ekkora pocsékolást... és a beach szerintem nyilvános hely :D
(Számítok a diszkréciótokra! Ha holnap bekopognak a rendőrök a fejemet követelve, TUDNI FOGOM, hogy KÖZÜLETEK VOLT VALAKI!!!!)

A suliban egyre jobban érzem magam, jól összebarátkoztam mindenkivel. Silvia Szlovákiából nagyon kedves, és a kultúránk nagyon hasonló, így könnyen megértjük egymást. Ő egy kukkot sem tud magyarul (én sem szlovákul), mégis ha egy angol szó nem jut eszembe, ránézek, és tudja, mire gondolok, és segít és viszont... Mostanában gyakran beszélünk a saját országunk szokásairól, törvnyeiről... többnyire erről folyik a diskurzus az órán... és hát mi mégiscsak szomszédok vagyunk... sok a hasonlóság az országaink között, és ha azt mondom "pálinka", neki is összefut a nyál a szájában. :)
A suliról jut eszembe! Van egy francia srác (csak félve írom le a nevét....asszem: Malvin :D :D :D heheheee) ma megdicsért, hogy csinos vagyok...heh... ezek a franciák tudják ám csapni a szelet. :) Mondjuk azt is mondta, hogy a francia férfiak általában nagyon udvariatlanok és durvák.... de alacsonyak is???
Azt már meséltem, hogy magas angol pasival (aki nem fekete!) még nem nagyon találkoztam... de ez a francia csávó is csak nyújtózkodva 167 szerintem....what's going on here? Mi lelte a magas férfi populációt? Hova lett? Az összes normális magasságú pasi Magyarországra költözött??? :)

Vagy én nőttem meg?

Megvolt a party! :D

It was fun! And it was gr(e)awesome! great + awesome = grawesome (by Hannah Montana)

Charlottenak üres háza volt, a család elment otthonról, így indulhatott a retroparty. 60-70-es éveket idéző ruci, minden ehhez kapcsolódó felhajtás...

Ezért néztünk ki így Steph-el. :)

   Ha valaki azt gondolná, hogy komplett retrodiscós
   ruhatárral érkeztem volna ide, azt ki kell
   ábrándítanom.
   A képen a rajtam lévő fekete kardigánon kívül
   semmi sem az enyém. Steph 7 hónapja van
   itt, és mindenre, és ezt értsd úgy:
   MINDENRE fel van készülve!

   Lásd pl.: lila harisnya (!!!????!?!??!?)... és el kell
   árulnom volt nála egy iszonyat kékes-zöld is...
   huh... Hihetetlen.
   Van a szobájában egy külön gardróbja, és annak
   tartalmából komplett divatbemutatót
   lehetne tartani!

   A buli egyébként érdekes volt...:D

  

A három fracia lány folyton értehetetlenül krákogott egymással, Steph néha németül beszélt Saskijaval (igaz, csak nagyon ritkán), ott volt Hurley a Lost-ból (de most komolyan! A csávó pont ugyanúgy nézett ki!!!!) én meg próbáltam elhitetni egy pakisztáni sráccal, hogy DE! de igenis, én magyar vagyok!

Először is nem hitte el, mert állítólag inkább franciának nézek ki, esetleg spanyolnak. Másodszor elkövettem egy végzetes hibát. Mikor megkérdezte, mi Magyarország fővárosa, önkéntelenül azt mondtam "bjúdöpeszt". Vége volt.... innentől kezdve fél órába telt visszanyerni a bizalmát, és megértetni vele, hogy nem hazudok!
Ez egy nagyon érdekes dolog. Mert itt élek az "idegennyelvűek" között. Ha Budapestet emlegetik, azt mondják "bjúdöpeszt"... és ez benned marad... A nevemet úgy mondják "Eánikou", szépen dallamosan, de mindenki, nem csak az angolok. Én pedig eljutottam arra a pontra, hogy mikor bemutatkozom, nem fárasztom őket és magamat azzal, hogy azt mondom: Anikó, és aztán megkérnek, hogy betűzzem el, mert nem egészen biztosak benne, hogy jól értik....inkább én is egyszerűen azt mondom: "Eánikou". Ugyanezen okból nem akartam senkit fárasztani azzal, hogy Budapest. De pofára estem, mert a csávónak van egy magyar barátja, és kapásból levette, hogy nem így kellett volna kimondanom ékes fővárosunk nevét.
Így neki is el kellett magyaráznom ezt a szinte hihetetlen történetet arról, miért is nem ejtem ki rendesen a magyar szavakat, ha már egyszer magyar vagyok.... és aztán úgy csinált, mint aki elhiszi nekem, hogy i'm from Hungary.
(ja és persze legtöbb esetben, ha ezt kimondod, nem menekülhetsz meg a Hungary és hungry kapcsán létrejövő számomra már egyáltalán nem vicces visszakérdezéstől sem: Really? Are you hungry?  kac-kac-kac...

Sajnos a barbecu nem tartott sokáig, abban az értelemben, hogy még meg sem sült az összes hús, amikor a szomszéd felhívta a hostmum-ot, hogy micsoda orgia folyik a kertben, ott csődülnek fiúk, lányok vegyesen, és ejnye-bejnye...
A család hiába tudta, hogy Charlotte partyt tart a barátainak, felhívták és jól leszídták kb. olyan szavakkal hogy "Megbíztunk benned, de hibát vétettünk, és soha többet nem tesszük ezután". Szegény falfehér arccal és vizenyős szemekkel állt az ajtóban, mégcsak meg sem moccant, míg mi 'többi au pair lányok' összekaptuk a konyhát a teraszt, elmosogattunk, letörölgettünk mindent, felsepertünk, felmostunk, és elhagytuk a házat.

Persze ezen sajnálatos és szinte érthetetlen esemény után nem ért véget az este... Páran elmentünk egy közeli parkba a sok megmaradt kajával, leültünk egy asztalhoz és falatoztunk, később pedig, miután minden porcikánk átfagyott, elmentünk egy native tounge nevű szórakozóhelyre, ami kb. összességében olyan kicsi mint a szobám otthon, és tele van olyan alacsony angol pasikkal, akikre le kell néznem a tízcentis sarkú cipőmről...

De azért jól éreztem magam, jó volt az este Steph nagyon rendes velem... valamiért, nem tudom miért, épp ezért holnap elvisz Brightonba :D
Bár ma egész nap esett az eső, és úgy hiszem, holnap is fog, de minket ez nem érdekel, csak take an umbrella és let's go!

És hogy a fene vinné el! Már megint kell elemet vegyek a camerámba!

Ez a hetem végre éles volt.

Ez azt jelenti, hogy Tuersday óta Ciara minden nap iskolában volt. Így én is go to school kedden, szerdán és csütörtökön. A thaiföldi csajjal called: Benja (mint kiderült 32 éves), és egy Szlovákiából jött au pair-rel called: Silvia telefonszámot és mail-címet cseréltünk. Egyszer együtt elmegyünk majd Croydon-ba, ahol állítólag rengeteg shops van és sok beülős hely.

Ma pedig Steph-el elmentünk.... go to the gym. Vicces, hogy ilyen sokat kellett távolodnom a hazámtól, hogy végre betegyem a lábam egy fittness clubba...
De ami még viccesebb, hogy tetszett! :D

Bicikliztem, de ülve, hátradőlve, füles bent, és válogathattam: BBC, zenecsatorna, sport, hírek, rádiók.... TV.... valami, bármi :) jó volt. És nagyon nagyon fárasztó. Hivatalosan is kiderült, hogy nincsenek se külső, sem belső combizmaim, és hogy a karom is kevesebbett bírt, mint a mellettem keményen edző kb. 70 éves néninek... Ez mondjuk kicsit kiábrándtó volt... :S 
De hihetetlenül érdekes, hogy a gym tele volt 50 év fölöttiekkel. Ott nyomták, hard fokozaton edzettek, nők férfiak egyaránt.... nem semmi.
Tényleg nagyon elfáradtam..
 

Aztán elszaladtam a Waitrose-ba (egy bolt, tele félkész vagy teljesen kész kajákkal), ugyanis kellett vegyek valamit a holnapi barbecu partira, ami Charlottnál lesz, valahol Epsomban. Vicces volt, mert ötször körbejártam, hogy találjak hozzávalót egy hamis tiramisuhoz, vagy egy 10 perces kuglófhoz...hisz miért ne mutatnám meg, mit tudok :)
Dehát neeeem!

Rengeteg kész torta meg csokissüti meg minden de egyetlen darab sima kakaót vagy pudingport vagy babapiskótát sem találtam... Azt hiszem ez a Waitrose kifejezetten ilyen készételtípusú kajákat árul... Gaya mondta, és most vált világossá, mit jelent az, hogy ők mindig ide járnak vásárolni. Egyszerűen, gyorsan elkészíthetőek ezek a dolgok, ez igaz.... Kell találnom egy tescot valahol a közelben. Csak van, hisz Angliában vagyunk!!!! :D

A nap számomra legnagyobb eseménye pedig az volt, hogy baleset történt a úton, a hatalmas körforgalomban (6 sávos!!!!, középen akkora körrel, hogy elfér rajta egy kisebb erdő, kismillió lámpa irányítja a forgalmat, ami a szélrózsa minden irányából ömlik befele... öt napba tellt, míg rájöttem, hogy Ian nem csak szivatott, ez tényleg egy körforgalom!!!). Ezen keresztül kell mennem Ciara sulija felé. Délután mentem to pick up Ciara amikor látom, hogy rendőrség, mentő és hatalmas traffic jam. What's going on?
Nem tudtam haladni, nem mozdult a sor... el volt zárva az út... nem mehettem arra, amerre szoktam...ááááá....
DE! köszönhetően halált megvető bátorságomnak, hihetetlen leleményességemnek, és kiemelkedő tájékozódási képességeimnek nem ott fordultam le balra, ahol kellett volna. (merthogy odáig ugye el sem tudtam jutni) Korábban elfordultam, aztán tudtam, hogy idővel jobbost kell vennem, aztán valahol talán egy balost és IGEN! Igen, igen. Ott voltam az úton, ahol lennem kellett, csak kikerültem a balesetet.
Fantasztikus voltam! :D
Nagyon örültem neki, hogy ismét sikerre vitt az intuitív tehetségem. Hatalmas vigyorral próbáltam elmesélni Ian-nak a történteket, és reméltem, hogy ő is örülni fog, hogy milyen ügyes vagyok, és hogy sikerült nem elkésnem a dugó ellenére... de azt hiszem nem egészen értett meg, mert a sztoriból azt emelte ki a végén, hogy ha nem találom meg a jó utat és eltévedek, akkor nagyon elkéstem volna... Igen, ez tény.. de ha arra várok, hogy a baleset felszívódjon, akkor is... Na mindegy.
Én büszke vagyok magamra és ez a lényeg.

Holnap bbc party, már kora délután kezdődik és talán Stephnél alszom...
Viszont most muszáj kipihennem magam...

Mindenkinek kellemes hétvégét!

Gyönyörűséges napom volt!

Ma Ciara ISKOLÁBA MENT!!!!

Kell ennél többet mondanom??? :D

Azt hiszem, megint a domb, vagy ha úgy tetszik, a hullám tetején vagyok... aztán ismét lesz majd völgy is biztosan... de most még élvezem, amíg lehet. I'm fine!

Reggel Ian segített mindenben! Azt kell mondanom, mindent ő csinált meg helyettem. Kellett is ez a "kis" segítség, mert nem tudom, különben hogy készültünk volna össze... hiszen nyilvánvalóan Ciara nem szívesen csinálja akkor és azt, amit éppen mondasz neki. Viszont az iskolába pontosan oda kell érni....

De miután odaértünk, én indultam vissza... AZ ÉN SULIMBA!!!!!!! :)
Élveztem....jó volt.
bár vicces... elég vicces, hogy miért?

1.
Először is, mert fél havi fizetésemet költöttem arra, hogy egy hónapig hetente háromszor tudjak odamenni delőtt, 3 órácskára.... ez szerintem SOK! Nagyon sok!!!
Megfogadtam, hogy a nyelvsulin nem fogok spórolni, hiszen az egyik fő célom, hogy megtanuljak normálisan angolul... na de ennyi pénz?????  Most meglátom majd májusban, mennyit ér ez az egész... és ha ér valamit, akkor esetleg... de azt sem tartom kizártnak, hogy majd keresek a neten olyan oldalakat, amik segítenek fejleszteni az angoltudásomat... nem is tudom hol kezdjem... tudtok ilyen oldalt? létezik egyáltalán ilyen? valahol??? :D
Szóval saját felelősségemre fogok tanulni. Főleg akkor, ha nagyon barátokat sem tudok majd szerezni az "osztályból".

2.
Merthogy a másik dolog: késve érkeztem az órára (mert Ciara sulija messze van onnan, és dugóba kerültem), és előbb jöttem el, minthogy vége legyen (mert a szemközti Tesco parkolójában csak 3 órát lehet szabadon parkolni, és futnom kellett, hogy le ne telljen, különben a másik fél havi fizetésem is bánná). DE: annyi lejött, hogy az ott lévő társaság 90%-ban 17-18 éves tanuló. Mégcsak nem is egyetemisták, olasz gimnazisták, akik csak 1-2 hétig vannak itt... gondolom valami csereprogram keretében... Meg van a maguk csapata, a maguk társasága, egymással olaszul beszélnek... és elvannak. Rajtuk kívül van egy kb. 40-50 körüli japán nő, aki egy éve él itt a családjával, és most döntött úgy, hogy többé nem kívánja a férje és a gyerekei segítségét igénybe venni, ha angolról van szól, és egy fiatal taiwani csaj, aki itt lesz 9 hónapig, ha jól értettem, és esténként, valamint hétvégenként egy étteremben dolgozik... talán ő.... de igazán nem tudok olyan embert mondani, aki szóba jöhetne mint új barát, vagy "fedezzük fel Angliát" partner ebből a csapatból...

3.
De szinte alig értettem amit mondanak. Le kell szögeznem, ebben a csapatban én voltam az ász!... az egyik ász! Nem voltam a legjobb, de jesszus... ezeknek olyan pronounciation-jük van, hogy ihaj! Egyszerűen nem lehet érteni, amit mondanak! Főleg a ferde szeműek... de az olaszok is... WOW! Olyan jellegzetes az akcentusuk, hogy nem bírtam megállni, hogy megkérdezzem, honnan jöttek :D  portugálra vagy olaszra tippeltem volna kapásból.. be is jött. Hihetetlen, hogy mennyire átjön az olasz temperamentum, a hanglejtés, a beszéd ritmus, az elharapott szavak, a begyorsuló mondatok, hogy kétlenek kimondan az "a" betűt... nem tudják levetkőzni  :)
És az nagyon szórakoztató, mikor valaki mond egy szót, amit az angol anyanyelvű tanár nem ért... mert mindenki más érti a teremben, csak ő nem. Hiszen mi, nem született angolok, tudjuk, hogy amikor a taiwani csaj azt mondja: "níve" az valójában "nevör" = never.

4.
De a leges legviccesebb az egészben az, hogy a tanár, aki tanítja nekünk az angolt: PÖSZE! :D
Nagyon nagyon nagggggyyon vicces! Very funny!
 

Miután megjöttem a suliból, megfőztem, elmosogattam, beszedtem a ruhákat, behajtogattam a szekrénybe, elpakoltam a gyerekek ruháit, vasaltam, és még maradt időm meginni egy kávét a TV előtt. Aztán elmentem Ciaraért... de még így is korán indultam, és 10 percet ültem a kocsiban...
De aztán az este simán ment...

Óh Istenem, bárcsak minden napom ilyen nagyszerű lenne! :)

Londonban voltam!

Szinte el sem hiszem.... Hogy én... Londonban :)
Mindig is el akartam menni, mindig is tudtam, hogy egyszer eljutok, de mégsem hittem soha!

Most hogy ott voltam, úgy éreztem, mintha egy filmben lennék, mintha csak otthonról nézném a TV-ből. Igaz, bár levakarhatatlan volt a vigyor az arcomról, és próbáltam magamba szívni minden látnivalót (mert természetesen bár a fényképezőgépemet elvittem, a memória kártyáját 'itthon' felejtettem, úgyhogy csak ez maradt).... azért mégis valahogy olyan furcsa volt.
Azt hiszem, azért, mert nem volt ott senki szerettem... senki olyan, akivel érdemes lett volna minden gyönyörűséget megosztani, így csak annyit éreztem: igen, ez az, igen gyönyörű, boldog vagyok, hogy itt lehetek... de mennyivel kevesebbet ér így... nélkületek....

De nem voltam egyedül. Steph-el mentünk, aki meglepett azzal, hogy azok után, hogy szombat este cefetül belehajtott egy nagyon idős féri (aki a sötétben nem látta) hátulról a kocsijába, és a 'hostdad' kiakadt a kocsi miatt, kiment a rendőrség nagy herce-hurcával, és ő annyira shocked volt... szóval mind ezek után még elment bulizni és jól bevodkázott.... Azt mondta, hát éppen ezért!
Mondjuk lehet, hogy igaza van! :)
És bár vasárnap nem volt jól, nem akart egész nap otthon ülni egyedül a szobájában, így elmentünk Londonba.
Először a flue market-ra vitt (ha jól írom...), ami érdekes volt...

Nem tudom jól kaptam-e el a lényeget, de ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy egyetemisták, feketék, arabok, a szegényebb réteg kint az utcán árulják a földön a holmijaikat. Piszkos, mocskos és zsúfolt hely. Főleg használt és lopott holmik (főleg ruhák és CD-k) mindenfele. Plussz kaja... étel a világ minden tájáról, kis lepukkant kocsikból (Üvegtigris), standoknál, asztaloknál... Van egy épület, ott bent már jobb és új - vagy annak tűnő - cuccok is vannak, amik közül már tényleg lehet válogatni (persze mind S-es), és szerintem nem is olyan olcsó!!!
Mindenki azt mondta, ne hozzak sok ruhát, itt majd olcsón tudok venni.... Really?

Where?

Mindegy... sokáig itt leszek, úgyhogy megtalálhatom még azokat a jó cuccokat olcsón :)
Itt az emberek sajátosan ügyelnek a divatra! Mindegy, hogy hogy nézel ki, nyitottak és elfogadnak... csak érezd jól magad! Többféle módon is lehetsz divatos... nagyon különleges összeálíttásokat is látni... én ezt inkább extravagánsnak hívnám. Mintha mindenki ki akarna tűni valahogy...
Állítólag itt mindenkinek kicsit megváltozik a stílusa, és most rajtam a sor! (Bár eddig szerintem nem volt stílusom... talán itt felszedek magamra valamit :) )
 

Egyébként nagyon jól éreztem magam, tényleg!
Steph nagyon rendes és segítőkész, bevezet engem az aupair lét rejtelmeibe :) .... eddig legalábbis úgy tűnik. Egy évre jött ki (német, augusztusban megy haza), és nekem úgy tűnt, elege van már a családból, főleg a férfiből, aki nem is nagyon szól hozzá. Kicsit többet keres, mint én, de mindent neki kell csinálnia a bevásárlástól kezdve a takarításon át.... mindent. Ráadásul nagyobb a család és sok emberre kell főznie, mosnia, vasalnia, úgyhogy nem irigylem tőle azt a kis pénzt. Viszont városban lakik, közel mindenhez (boltok, kávézó, más emberek)... (Rá kellett jönnöm, hogy itt mi a világ végén lakunk, elszigetelve szinte mindentől.)
 

Holnap Ciara suliba megy... és én is.... Még nem tudom, hogyan fogom tudni ezt csinálni... Gaya azt szeretné, ha azután mennék suliba, hogy mindent elrendeztem itthon... igenám, de a suli nem hozzám van igazítva. Reggel kell mennem, és délután megcsinálni az itthoni dolgokat. Én erre már rájöttem, de ők még nem... Vajon fog ez így működni?

Hhhhhhh.....

De ma este még annak örülök, hogy voltam Londonban!!! :D
Hogy beteljesült egy régi álmom... és mostantól szinte minden hétvégén bemegyek majd, ha tehetem...(még mielőtt a turisták megrohamozzák :) )
Írtam egy listát kb. 7-8 hónappal ezelőtt, hogy mi mindent szeretnék csinálni és átélni mielőtt férjhez megyek és gyerekeket szülök (valahol meg is van), és bár nem emlékszem mindenre pontosan, de LONDON nagy betűkkel rajta volt!!!
És Párizs is!!! - Ezt csak azoknak mondom, akik esetleg feleségül akarnának venni.... :)

Két hete vagyok itt, és ma megtörtént! Be lettem avatva végérvényesen az angliai életbe:
arra ébredtem, hogy esik az eső!!! :D

Imádom az esőt! Tényleg! Mindig is szerettem, de itt még ez is máshogy esik.... :) Nem olyan durván és erőszakosan, mint nálunk, csak lágyan, szeliden, apró cseppekben, fátyolként hull alá és színezi sötétre a minket körülelő természetet. Az érintése simogató, a hangja megnyugtató, az illata frissességet, új életet sugároz, és az embernek szinte kedve támad kiszaladni és magábaszívni az élet energiáját... Tetszik!!! :)

A tegnap este már kevésbé tetszett... vagyis a kezdet jó volt, csak a folytatás nem. Ez szintén az első volt! Az első "go out"-om!
Stephanie bevezetett volna a társaságba :)

Egyedül és elsőre eltaláltam a házhoz, ahol Steph aupairkedik. (Nem akarok nagyképű lenni, de itt mindenki egy hét után levette, hogy remekül tájékozódom, és az útvonalakat rendkívüli ügyességgel tudom megjegyezni :) (akár csak térképről látva is))
Az a ház egészen más....
Ha össze akarnám hasonlítani azt ezzel... akkor talán azt kéne mondanom, ahol én vagyok, az inkább olyan, mint a mi otthoni házunk. Nyitottabb... lent nagyobbb tér van, ahol egybe nyílnak a szobák.... fent szintén egy térből nyílik az összes szoba... ha feljössz, minden szobába belátsz, az egész úgy egyben van, és nagy az áthallás mindenfelé, ha hangosan beszélsz vagy mocorogsz valahol. És itt nálam minden egyszerű, kevés és letisztult (értem a bútorokra is).
De Stephék háza, bár kívülről egy teljesen normális, nagy családiház benyomását kelti, belülről olyan, mint egy belvárosi sorház. Eldugott zegek-zugok, lépcső fölfelé (két oldalt fal) aztán pár szoba, aztán megint lépcső fölfelé...Steph a legeslegfelső emeleten lakik, egyedül a szinten. A szobája egy játszószobából nyílik, ahol van csocsóasztal, egy síkképernyős tv és kanapé, és rumli mindenütt!!! Van rendes asztala, amihez oda lehet ülni (!!!!! nálunk az egész házban egyetlen egy van... az anya dolgozójában) rajta egy hatalmas tükörrel, és a szobaajtaját rendesen be lehet csukni (az enyémet sajnos nem). Két ágya van, és mind a kettő kb. 150-160 centi széles, úgyhogy összesen akár négyen is el lehet aludni ott. Az ablaknál van pár letakart kacat, amiről nem tudni, hogy az övé-e vagy a család raktározta oda, viszont van polcsos szekrénye (nekem nincs), fiókos komódja, és kis TV-je is DVD lejátszóval (aaaaaaaaa.....) Ráadásul van egy külön gardróbja szintén polcokkal egyik oldalon, másikon pedig akasztós lehetőséggel... És a kocsi, amit vezet az sem 15-20 éves, max 6-8. HHHhhhhhhhh.......
Csak egy kicsit irigykedem... nem nagyon :)  De nem is ezek miatt, hanem mert kiderült valóban nincs szerencsém Ciara-val. Steph sajnálatát fejezte ki, mert elődömtől tudta, hogy a kislány nagyon bosszantó tud lenni, és neki még könnyebb a 3 fiú mellett. Ráadásul mi nagyon szép helyen lakunk, de nagyon magányos ott az ember "i know, you feel lonly there" ... valami ilyesmit mondott. Ők 'városabb' részen laknak, az utca mindkét oldalán házak, egy köpésre boltok, szóval egészen más feeling....
De meg is nyugodtam, hogy itt sincs másként, mint nálunk: ahány ház, annyi szokás... Nem mindenki csinálja úgy, mint Gaya-ék. Ez a ház tele volt kacatokkal és zsúfolt volt, nem úgy mint a mienk, ami nekem kicsit minimalista. Nálunk a fürdőben semmi polc vagy szekrény, minden cuccomat hordozom, ha a füdőszobába megyek, és ha kipakolok pár pipere cuccot meg könyvet a komódom tetejére, már úgy érzem, rumli van....
Hát ez van.

Na de a buli!?
A bulit rövidre zártam... és félek, hogy rosszul tettem.
Miután Steph elkészült, közölte velem, hogy nem férek be a kocsijába, mert még négy másik barátnőjét kell felszednie, ezért kocsival kell mennem nekem is. De mivel jeleztem neki, hogy alig van benzinem a tankban (a család tankol, és gyakran ők is használják a kocsit, ezért is fogyott ki) így azt mondta maradjak a háznál, amíg elszalad az egyik lányért, felveszi, úgyis ugyanerre jönnek vissza, aztán együtt mehetünk tovább. Rendben. Azt mondta 5 perc, és itt van.
20 percig ültem kint egyedül a sötétben a kocsiban, amikor kezdtem arra gondolni, hogy elfeledkezett rólam. De azt reméltem, eszébe jutok később és visszajön értem. 30 perc után már azon tűnődtem, vajon mennyi ideig bírom türelemmel, és mikor fogok elindulni hazafele? Ha elértem az egy órányi várakozási időt?
Nem sokkal ezután Steph host family-jének két felnőtt férfi tagja lépett ki az ajtón, és beszóltak nekem a kocsiba, hogy nem érdemes várnom, Steph nem fog jönni, mert autóbalesetet szenvedett, nem messze egy kereszteződésben...
Megijedtem!!!
Megkérdeztem Steph jól van-e, azt mondták igen, de kint van a rendőrség, és oda kell menniük. Aztán kérdeztem, mit tegyek most én? Várjak, menjek haza? Azt mondták, akár haza is mehetek.....
Sötét volt és késő és elmulasztottam elkérni Steph telszámát, úgyhogy tanácstalan voltam. Nem akartam órákat várni kint a lehülő éjszakában, míg ők visszaérnek, de akartam volna beszélni a lánnyal. Így úgy döntöttem, követem a család kocsiját a helyszínre. Igen ám, de én nem tudok olyan gyorsan indulni ezzel a tragaccsal, mint egy BMW-vel.... hamar elveszítettem őket...Nem tudtam merre bolyongjak, és tudtam, hogy nincs sok vesztegetni való benzinem, így hamar visszatértem az én hazafele vezető utamra, remélve, hogy esetleg ott lesznek valahol... de nem....  Így végül hazajöttem.
Már kicsit bánom.

Ahogy megérkeztem, írtam Stephnek két üzenetet is facebookon, de semmi válasz... még mindig...
Igaza volt. Egyedül érzem magam itt így, hogy sosem találkozom korombeliekkel, és igenis kell a kimozdulás. Ő majd egy éve itt van, láthatólag jól érzi magát és rengeteg barátot szerzett. Ha valaki, akkor ő biztosan "be tudott volna vezetni a társaságba"... de így, hogy otthagytam... és eljöttem... csak remélem, hogy szóba áll velem még.... egyszer...
 

Nehéz hetem volt, nem tagadom.

Ciara nem viselkedett túlságosan kedvesen... nem csak velem, senkivel. Voltak problémáink egymással, amit eltitkoltam a szülők elől, de mostmár tudom, nem kellett volna. Tegnap kiderült a turpisság. Amikor ugyanis felkaptam Jaredet (pick up), és ő is megkérdezte milyen napom volt, kibukott belőlem, hogy nagyon nehéz hetem van, mert nem pendülünk egy húron a kislánnyal. Jared azt mondta, ha Ciara annoyed me - azaz ha a húga bosszant engem - akkor szóljak a szüleiknek, és mivel én nem tettem, ő szólt. De a helyzet az, hogy nem bosszant, csak egyszerűen nem tudom megérteni az állandó hangulatváltásait, a folyamatos nyavalygássait, hogy ha hozzá sem érek már visít, hogy én bántom őt... és a félelmetes arcjátéka, ami megrémiszt....Egyik pillanatról a másikra változik, ugrál vagy visít, látszólag minden ok nélkül....
Sajnálom... ezennel tudatom minden egyetemi tanárommal, és a kormánnyal, hogy a rám vesztegetett öt év, és a több millió forint, amibe az oktatásom került úgy tűnik, kidobott idő és pénz volt....  ezt nem tudom megérteni, hiába vagyok pszichológus.... hazudok, mert azért értem, csak nem tudok vele mit kezdeni...

Azaz nem tudtam. Nehéz napok voltam, de azt hiszem, megtaláltam a megoldást. Köszönöm anyu a sok segítséget! Thanks Mum!
Már egész más stratégiám van, és azt remélem, be fog vállni.

Egyébként rá kellett jönnöm, hogy ez a hirtelen hangos üvöltés, a hihetetlen magas hangon nyavalygás valami érthetelen okból egy teljesen természetes angol szokás "Oh it's so sweet!"  "Oh it is very beautiful, very nice" "How are you Boo-boo (=Ciara)?" hát ezzel kiütik a magas C-t! Mármint a felnőttek! Hogy azok is mit össze tudnak nyavalyogni.....
Szilvi barátnénkat sosem hallottam így beszélni csodálatos ikreivel, mégis imádja őket, és ennek hiánya úgy vélem, a gyerekekben sem okoz maradandó károsodást.... hát mindegy.

A lényeg, hogy már sokkal jobban vagyok.
És mielőtt mindenki azt hinné, ez azért van mert ma Ciara egész nap nem volt itthon, és egyész nap egyedül voltam... HÁT NEM!!!.... nem egészen! :)
Mivel kb. fél 11-től szabadon tehettem a dologmat itthon, ezért gyorsan megcsináltam mindent, és elugrottam a Purley Language School-ba. Nyelvórákra fogok járni! :D
Azokon a heteken, mikor a gyerekek suliban vannak, Tuesday, Wednesday, Thursday én megyek és megtanulok angolul! Remélem....
Kiderült ugyanis, hogy jól gondoltam én azt, hogy my Englis is very poor! A suliban ezt megerősítették, de nem csak ott. Megkeresett az elődöm jóbarátnéja, felhívott telefonon, majd Skype-on értekeztünk és mikor írtam neki chaten, hogy bocsi, de rossz az agolom, akkor jelezte, hogy igen. Hát ez van... de van még mindig 7 hónapom és 2 hetem arra, hogy feljesszem. :)

Ennek érdekében pedig holnap este Stephanival az állítólag ilyesztően magas és hatalmas szemű lánnyal elmegyek bulizni (itt a család csak úgy emlegeti, hogy a scary girl). Hogy hova és hogyan, azt még nem tudom, de azt tervezem, addig nagyon kipihenem magam!
Vasárnapra meg Andreával ígértettem meg találkát :)
Jajjj nagyon izgulok!
Sajnos nem vagyok jó barátkozós... a barátaim tudják :D ... igyekszem jó fej lenni, és ezzel gyakran elrontok mindent, aztán meg magamat adom... ami még rosszabb :) ....végül kiderül rólam, hogy kapcsolattartásban sem vagyok elsőosztályú... szóval azt hiszem ideje imádkoznom egy kicsit, hogy legyenek új barátaim! :)

Reménykedvehétvégétvárva viszlát!
 

A hétvége az enyém.

Szabad vagyok, mint a madár, rámszólnak, ha csak a saját tányéromat is el akarnám mosogatni, finom kajákkal várnak a megterített asztalnál :) ez tetszik.
Persze Ciara csak hét éves, és képtelen megérteni azokat a mondatokat, hogy "Ciara, leave Aniko alone!", vagy "Ciara this is Aniko's relax time, please give her some rest!", vagy "Ciara, please stop it! Don't be annoying!".... pedig már én is kívülről fújom őket... hisz napjában 5-10-szer hallom.
Gitta és Niki barátném ma dél környékén szembe(s)ültek Vele. Itt csak 11 volt, gondoltam, megírom a blogomat, hiszen mi mást csinálhatnék egész nap? Persze egy mondatot sem sikerült leírnom, tekintettel arra, hogy Ciara az ágyamon, a nyakamban, a hátamon, az ölemben, a karomon, a fejemen, az arcomban... és a klaviatúrámon!!!
Niki! jól emlékszem, hogy kb. 30 integető teddyt, hahotázó kék manót és mosolygó arcot küldött neked?
Gitta, sajnálom, de téged nem kedvelt, mert te nem voltál hajlandó beszállni a játékba.... :D
Szóval a barátnőimmel sem tudtam beszélni, és a blogomat sem írtam...

Pedig el akartam mesélni, hogy tegnap volt Ciara birthday partyja!
It was amazing!
Egy másik város szélén, kb. 30 percre innen (végig egyenesen, fel az autópályára aztán le jobbra, majd rögtön a kék benzinkútnál balra - ezt csak Ari kedvéért :) ) van egy "gyerekszórakoztató komplexum". Awesome! Van egy nagy rész, ahol legalább 30 bowling pálya van egymás mellett, a másik oldalon egy vizi élménypark, de a legkisebbeknek is. Játékterem, snooker és csocsó, és egy hatalmas jégpálya... azaz több is, és ki tudja, mit nem láttam még. Az egészben az a legjobb, hogy az építmény közepén egy felsőbb szinten, ami tele van étkezdékkel és kávézókkal a falak üvegből vannak. Szóval belátni mindenhova. Bámulhatod az embereket ahogy lecsúsznak az óriás csúzdán, vagy koriznak... nézheted a gyereket és közben csokis sütit eszegetsz. Szerintem óriási :D
Na itt volt megtartva a party. 8 kislány volt jelen, és azoknak mondom, akik láttak már képet Ciararól, hogy itt a legtöbb gyereknek aránytalanul nagy a feje a testéhez képest. :)
De nagyon aranyosak voltak, ahogy - szerintem életükben elször - próbáltak korcsolyázni. Profi korcsolyás lányok vigyáztak rájuk, mindegyikük fején bukósisak, és mivel ez egy fizetett szülinapi buli volt, kaptak saját külön kis pályát. Csak ők voltak rajta.
Aztán a gyorsétkezdében egy kis sültkrumpli, csirkefalatkák, jégkrém, majd a torta.
Nagyon szép torta! Csokitorta rajta 3 ujjnyi marcipánnal, a marcipán pedig egy ágyat formált, lepedővel (rózsaszín), vastag takaróval (lila), párnával (fehér), és egy bana maci feküdt az ágyban! Még egy kis szőnyeg és rajta papucs is volt az "ágya" mellett! :)
Hihetetlen finom volt!!! Persze szörnyű édes, de delicious!
Azoknak mondom, akikkel tegnap beszéltem, hogy csak vak lárma volt, hogy kidobták a torta majdnem felét, ami megmaradt!!! Tegnap majd egy órát sírtam ezen a hihetetlen pocsékoláson, mert az egész házat felkutattam az este folyamán a torta után, de sehol sem találtam. Nem tudom hol töltötte az éjszakát, de ma délben előkerült!  Életben van!!! :D
Egyszer csak ott volt a konyhapulton arra várva, hogy megint megkostóljam... csak hogy le tudjam írni nektek teljes bizonyossággal, hogy nem romlott meg tegnap óta. :) Hát...maga a piskóta és a csokitöltelék jobb volt frissen, de az a három ujjnyi tiszta cukormáz.....  hhhh.... mindenkit megnyugtatok, az teljesen rendben van.... már a hasamban...

Egyébként a kiscsaj most itt ül mellettem, és a backspace nyomogatásával szórakoztatja magát... igen, it's funny! ha ha ha

Bár úgy tűnhet, hogy mindenkit kedvelek a családból, csak Ciarat nem, azért ez nem így van. A héten csütörtök reggel elment, és csak pénteken este jött haza a barátnőjétől sírva, mert egy nagyobb lány bántotta. Először azt gondoltam: ilyen az élet kisanyám! De aztán hozzám bújt, szépen, nyugodtan, csendben... akkor kezdtem megkedvelni. A birthyday partyn, pedig olyat csinált, amit sosem hittem volna róla; az utolsó falat potya-csirkéjét háromfelé törte, mert két kislány még kért, és elosztotta, magának pedig csak a legkisebb darabot hagyta, ami a körmöm alatt elfért volna... hát mondanom sem kell, leesett az állam!
Szóval tud ő jó kislány is lenni, csak nem nagyon akar :)

Tegnap este Gaya-val megint megjártuk az utat Ciara iskolájáig és vissza, és úgy tűnik történt valami csoda féle, mert fantasztikusan vezettem, Gaya boldog volt, teljesen megnyugodott. Igaz, már az első 15 perc után (25 perc az út odáig) percenként dicsért: Very Good, Aniko! Brilliant! Good girl! Very very good! I'm happy!
De ne!!!! Engem nem szabad dícsérni vezetés közben!!!!! Ült már mellettem valaki úgy kocsiban, hogy megdicsért, miközben vezetek??? Laci? Emlékszel? (és nem muszáj a veztési stílusomat dicsérni), de most mondom mindenkinek: SOHA! Ne, mert abban a percben elfelejtem, hogy hogyan kell váltani és hányasba, és melyik a gáz és melyik a fék és a jobb az jobb oldalt van vagy bal????!?!!?!?!?!?
De itt... talán a más levegő miatt... semmi gond sem volt, fantasztikus voltam végig! a Dicséretek ellenére! :D

Úgyhogy mostmár én is happy vagyok!

Bár Andrea Oxfordban ragadt, úgyhogy lemondta a mai találkánkat... kicsit szomorú vagyok emiatt... de talán találkozom még más emberekkel is... vagy ha nem, akkor összebarátkozom a házi szellemekkel! :D

"El vagyok kelve!!! :D
Megyek Angliába au pair-kedni.

Van családom és jövő hét szombat reggelre meg is van a repülőjegyem, úgyhogy egy hét és Londonban leszállok a repcsiről, és 8 hónapig ott is leszek, 25 percre Londontól, egy kisebb városban: Chipstead-ben.

Kapok külön szobát, külön fürdőt, lesz egy saját kocsim, amivel fuvarozhatom Ciarat (7 éves kislányt) a suliba meg vissza, és ha akarok a hétvégén menni valamerre, akkor vihetem (az autót... nem a kislányt). Van a közelben egy nyelvsuli, akikkel felvettem már a kapcsolatot és bármelyik hétfőn csatlakozhatok valamelyik osztályukhoz, (Júniusig 40%-os aupair kedvezménnyel). Takarítanom nem kell, mert hetente jön bejárónő, viszont még ezen a hétvégén meg kéne tanulnom főzni :)....
Aztán mi van még?
Két gyerek van, Jared (11), Ciara (7). Jaredre csak figyelni kell, Ciararól kell inkább gondoskodni, zongoraórára és lovagolni vinni például. Mindezért pedig heti 100 fontot fogok kapni."

Ez volt pontosan két héttel ezelőtt.

Azóta:
1. nem tanultam meg főzni
2. megérkeztem Angliába (szikrázó napsütésben, szóval minden híreszteléssel ellentétben itt sem mindig esik az eső)
3. itt vagyok egy hete, és aupairkedem.... azaz tulajdonképpen egész nap azon izgulok, hogy a hihetetlenül elkényeztetett, nyávogós, önző, hisztis kisasszonynak jól teljen a napja.
4. Megtanultam az első, számomra teljesen idegen szót: awesome = félelmetes (de úgy mint: félelmetesen jó! hihetetlenül nagyszerűen félelmetes!)
5. JA!!! és ma reggel megkaptam az első fizetésem!
 

A család egyébként nagyon kedves velem. Az anya rettentő segítőkész. Az apa is kedvelt.... egy darabig... egészen pontosan addig a pillanatig, amíg majdnem meghúztam a kocsiját... mert hát a vezetés nem megy... nagyon nem megy... MÉG!!!
Ezennel felhívnám a figyelmét mindenkinek itt Surrey-ben, hogy hétköznaponként általában 8-9 am and 3-4 pm vagyok megtalálható az utakon!!! Főleg a szembejövőknek tanácsolom, hogy húzódjanak le!!! Nagyon! Ugyanis ezeken a hihetetlenül szűk utakon nem férünk el ketten egymás melett! Arra pedig már megtanítottak, hogy ne rántsam el a kormányt az erdő felé, akkor sem, ha kamion jön szembe, mert az itteni kocsik nem nagyon kedvelik a fákat!
(Az egészben az a vicces, hogy a család nem meri beültetni mellém a gyerekeket - a kis 15 éves Ford Fiestába (automata) - de jött egy vezetés oktató pasi, aki elvitt két órára - valami újabb kocsival, ami hasonlít a mi otthoni Corollánkhoz - de szintén automata váltós -  és visszahozott nekik azzal, hogy kitűnően vezetek, nincs semmi gond, menni fog, nincs szükségem több órára. :D   Hát a családnak kicsit leesett az álla.  A helyzet az, hogy ezt a kis Fordot sokkal nehezebb vezetni...nekem.)

Ma pedig végre megszereztem az első barátot! :D

Napközben együtt voltunk, összebarátkoztunk, este pedig jött a hívás, hogy május elsejével elmegy... ez az én formám. (Londonban kapott állást egy újságnál.)
Spanyol csaj, a család barátainál aupairkedik (átjöttek hozzánk, a srácok játszottak egymással). Kevesebb dolgot kell csinálnia, mint nekem, de Indiai családnál lakik, és utálja a kajáikat, ráadásul vegetáriánusok, úgyhogy szenved szegénykém, és hiába írja le nekik, hogy milyen élelmiszert szeretne a boltból, gyakran elfelejtik neki megvenni...
Aranyos lány!
Vasárnap este elmegyünk együtt valahova, egész jól elbeszélgettünk, 4 hónapja van itt, de azt mondta, kb. 1 szinten lehetünk az angolban. Tudom, hogy csak jó fej akart lenni, de látványosan megdagadt a mellem azóta. :)

Ja, és azt hittem, hogy itt majd fogyni fogok... de nem... nagyon sok itt a "naughty things" = 1 szekrény tele van édességgel! És sajnos nem vagyok az a típus, aki az 5-dik kínálásra, és nógatásra sem hajlandó megenni egyetlen egy twixet, vagy magnumot, vagy csokiskekszet sem!!! Sorry...

Hihetetlen, hogy az elején mennyire nem emlékszik az ember semmire... 5 év angol tanulás és egy középfokú nyelvvizsga után (igaz kb. 7 évvel ezelőtt volt) most a "his" és a "her" használatával sem boldogulok, és folyamatosan összekeverem a "lunch" és a "dinner" szavakat. Ami azért kicsit gáz, mikor 11-kor azon töröm a fejem, vajon az anya mit mondott, mikorra főzzem meg a krumplipürét???!?!?!?!?!!! Dinner-t mondott vagy lunch-ot? Vagy én minek értettem???? Jól emlékszem? Rosszul? Huh.
Remélem azért, hogy ez a regresszió csak átmeneti, és innen meredeken ível majd felfelé az angol tudásom! :)

Egyébként Gaya és Ian szeretnék, ha otthon érezném magam... hát az nehéz lesz, de egyre jobban kedvelem az ittlétet. Elviselhető, és nem kell megszakadni, és tény, hogy az angolom egyre jobb. Igyekszem megfelelni, bár nem mindig sikerül... de azt hiszem, ilyen az élet.

Holnap weekend, és nem kell csinálnom semmit... elvileg. A szülők nagyon odafigyelnek, hogy a hétvégén egy poharat se mosogassak el... legalább is legutóbb így volt. Persze Ciara elől nincs menekvés (még a WC-n is bekopog utánam: "Have you done?"), és holnap lesz Ciara birthday partyja, szóval nem fogok egész nap az ágyban henyélni (mint otthon :D).

De tudom, hogy holnap is szép napom lesz... és kell ennél több egy jó éjszakához?

Good night!