Hivatalosan is egy hónapja aupairkedem
itt London közelében, Surrey megyében, Chipstead városkában (pontosan Chipstead Couldson-ban).

Először tartózkodom ilyen hosszú ideig külföldön, távol az otthonomtól, és először tapasztalom meg azt, milyen idegenként belefolyni egy család életébe.
A másik oldalt már ismerem rég. Kb. 11 éves korom óta mindig volt a lakásunkban/házunkban egy plussz fő, valaki messziről jött idegen, egy általában 40 és 65 közötti idősebb hölgy, egy másik személyiség, eltérő szokásrendszer és felfogás képviselője, akivel hol megértettem magam, hol nem... akit hol kedveltem, hol kevésbé...

És most én vagyok az idegen.
A plussz egy fő, aki jó hogy itt van, mert sokat segít, de aki mégsem a család része, és eltérő kulturális és nyelvi háttere miatt meg is nehezíti az egyébként sem felhőtlen családi életet.

DE NEKEM SZERENCSÉM VAN!

A családom nagyszerű! :)

Az aupairkedés itt elég hétköznapi dolog... nem kell sokat sétálnod az utcán ahhoz, hogy szembe jöjjön egy másik aupair, csak épp ez nincs senkinek a homlokára írva.
Amikor kijössz el sem tudod képzelni, pontosan mi is vár rád, és csak reménykedni tudsz abban, hogy minden rendben lesz.

Mikor a repülőgépen ültem, azon gondolkoztam, vajon csak álmodom? Vagy tényleg itt vagyok? Tényleg elutazom ilyen messzire és ilyen sok időre? Leszállva a gépről, már nem emlékeztem miért is vagyok itt, hogyan kerültem ide, és tulajdonképpen mit is fogok itt csinálni... Azon morfondíroztam, talán anyu mindjárt bejön a szobámba és felébreszt azzal, hogy 'mi történt velem? már két napja alszom!' de nem!!!
Leszálltam, és kisétáltam a reptérről egy totál idegen nővel... és rá kellett jönnöm, hogy nem álmodom, és én ezért jöttem....  hogy idegen legyek egy idegen országban, egy idegen városban, egy idegen házban és egy idegen családban.

De hála Istennek, jól sült el a dolog.
Bár hallottam olyat is, hogy valaki egy-két hónapig tartja a kapcsolatot a családdal, mielőtt kijön (én 4 nap alatt döntöttem és egy hét múlva már kint is voltam... :)), de akárhogy is az egész egy NAGY LUTRI!

Csak akkkor tudod meg igazán, hogy milyen a család, mikor kijöttél és velük élsz 3-4 hetet. A fényképek persze nagyon-nagyon fontosak, amiket előzetesen küldözgettek egymásnak, a megelőlegezett szimpátia nyilvánvalóan rengeteget számít, a telefonbeszélgetés rettenetesen hasznos, hisz így mind a két fél érzi a törődést, és ezek szükségesek a döntés meghozásához is. Egyértelműen; ahhoz, hogy kijöjjön valaki egy családhoz mind a két félnek akarnia kell a másikat...

De az igazság, a valóság, a rendszer és a mód, ahogy a család él, az nem mondható el telefonon, és nem olvasható ki a képekből. (Én például nem is ismertem rá a hostmumra, mikor leszálltam a gépről, mert totál máshogy nézett ki, mint a fotón... és valószínüleg ő is meglepődött azon, hogy az indulás előtti héten még gyorsan felszedtem magamra néhány kilót :D)

És ha szerencséd van, a család igyekszik azon, hogy az Ő világukban Te is jól érezd magad!

Nekem szerencsém van!

Hogy ez miben nyilvánul meg?

- megérkezésemkor a szobámban rend és tisztaság várt és egy teljes flakon testápolókrém,
- a tusolóban egy tusfürdő és egy sampon, (az ilyesmi hihetetlenül jól tud esni :))
- hétvégén érkeztem, amikor nekem elvileg semmi dolgom itt, úgyhogy teljesen kiszolgáltak, még a kaját is szervírozták nekem, (és azóta is minden hétvégén)
- persze a hűtőszekrény tartalmával még mindig nem egészen vagyok kibékülve, de most már folyamatosan tele van paradicsommal, csak az én kedvemért... :)
- a második héten kaptam angol telefonkártyát, amit feltöltöttek 10 fonttal,
- folyamatosan kérdezik, mit fogok csinálni a hétvégén, milyen programokat tervezek, és örömüket fejezik ki, ha látják, hogy barátkozom és jól érzem magam,
- tolerálják, hogy néha kicsit összecsapom a munkát, mert iskolába is járok, és néha elhúzódnak az órák...
- nem szóltak semmit, mikor az első két héten elfelejtettem kimosni a törölközőket... :)
- ha valamit elrontottam, vagy rosszul csináltam, mindig nagyon rendesek voltak, azt mondták, "egyáltalán semmi baj, minden rendben, ez így oké, de inkább szeretnék, ha a jövőben amúgy csinálnám" (és mindezt mosolyogva)
- ha valamit elfelejtek mindig azt mondják, "ne aggódjak, ma így lesz" (pl. "nincs semmi gond, akkor ma nem lesz zöldség a carbonara mellé")
- minden nap legalább egyszer megkérdezik, hogy hogy vagyok, hogyan telt a napom, a gyerekek jól viselkedtek-e?
- egy héten legalább egyszer érdeklődnek, jól érzem-e magam itt velük, sőt azt is megkérdezik néha, hogy hogy vannak otthon a szüleim
- apjuk mostmár néha viccelődik is velem (főleg azért, mert úgy gondolja, hogy sokat javult az angolom, és azt hiszi megértem a poént... :D ... próbálom ebben a hitben hagyni)
- anyjuk nagyon rendes velem, szinte minden este beszélgetünk egy kicsit. Ha történik valami az országban (választások, vagy a munkahelyén... vagy a családban, amiről esetleg még nem tudok), akkor elmeséli nekem.
És nagyon odafigyel, hogy rendesen egyek, és noszogat, hogy egyek még... jelzem: NEM KÉNE!!! (eszek így is eleget! :)
- mindig gondolnak rám is, ha nassolnivalóról van szó! :D
- és ha kicsit visszahúzódom a szobámba, már finoman jelzik, hogy szívesen látnak maguk között a nagyszobában, a tv előtt, vagy kint az udvaron...

És azt hiszem kedvelnek....

Állítólag a 13. aupair vagyok ebben a családban, úgyhogy ők már gyakorlott, sokat tapasztalt 'vendéglátók'.
Az anya a héten kifejtette, hogy úgy látja, Ciara kötődik hozzám, mert sokat foglalkozok vele. Azt mesélte, sok aupair tényleg csak azért jön, hogy szétnézzen és szórakozzon, és én állítólag viszonylag sok energiát fektetek a munkámba...
Hát én ezt nem érzem ennyire így...

Persze aki ismer, az tudja, hogy lelkiismeretes munkás vagyok :D, és igyekszem mindig a legjobbat kihozni magamból, és sosem érzem úgy, hogy eleget tettem :)
Megaztán lehet, hogy minden nehézség ellenére csak sikerül megtalálnunk a közös hangot Ciaraval.... a végén még sikerül betörnöm.... vagy neki engem! :D

Egyszóval szerencsém volt!
Az első hetekben persze minden nagyon új, nehéz megszokni, és nyilvánvalóan hatalmas különbségek vannak az otthoni és az itteni életem és szokásaim között, de ilyenkor az a lényeg, hogy az adott feltételek között a lehető legjobban tudd érezni magad.

Én most ezt teszem! :D

Úgyhog ma megyek; ladys night-ot tartunk Steph-el, és holnap megyünk Londonba (remélhetőleg)!
Majd csak vasárnap este jövök 'haza', és igyekszem képeket csinálni csak a Ti kedvetekért! :D
 

Mindenkit sokszor ölelek!