Nagyon örültem, mikor olyan családra találtam, ahol vezethetek, mert imádok, és nem akartam feladni egy vagy akár fél évre sem ezt a passziót.

Aztán, mikor itt bedobtak a mélyvízbe egy régi automata váltós Ford fiesztával baloldali forgalomba... hát... hogy őszinte legyek, kicsit olyan volt, mintha újra meg kéne tanulnom vezetni.

A nehézségek:
- hozzászokni a baloldali forgalomhoz
- hozzászokni az automata váltóhoz, és hogy ne használd a bal lábad // vagy hozászokni, hogy az eggyes nem a hozzád legközelebb eső sebesség hanem a legtávolabbi
- hozzászokni ahhoz, hogy főleg a kisvárosokban, falukban, mellék járatokon NAGYON NAGYON SZŰKEK az utak, pluszz jobbról és balról is sövények övezik még erőteljesebben hangsúlyozva, hogy két autó vazelin nélkül nem tud elcsusszanni egymás mellett... (persze 2 hét folyamatos vezetés után már te is 40 mérfölddel száguldasz át ezeken a szakaszokon.. viszont fél év múlva tükröt törsz ugyanitt! :) )

Az elején...

Először életemben vezettem automata-váltós kocsit, és folyton használni akartam a bal lábamat, össze-vissza kerestem vele a kuplungot és folyton váltani akartam... így néha előfordult hogy minden összekeveredett és gáz helyett féket, fék helyett gázt nyomtam.
Persze csak az első alkalommal.... Kétszer gyakoroltam egy órát, majd egy oktató is jött, elvitt egy próbaútra és megnyugtatta a családot, hogy kitűnően vezetek... Ami kicsit mindenkit meglepett.

A helyzet az, hogy tényleg jól belejöttem.
Magabiztosan és jól vezettem, semmi gond nem volt… sokáig…

Balról jobbra, jobbról balra

Aztán haza mentem két hétre, és a repülőről leszállva kérdeztem anyukám, vezethetek-e? Ő nem akarta tőlem megtagadni ezt az örömöt, de kis idő után, mikor már mindenki az életéért imádkozott a kocsiban, egyhangúan leszavaztak az útról….
Hihetetlen érzés volt, mintha hatalmas, hurrikán erejű szél tolt volna JOBBRA! Autópályán mentünk, és úgy éreztem mikor a belső sávban repesztettem, hogy túl közel megyek a kocsihoz a jobb oldalamon, ezért rántottam picit a kormányon balra, de akkor meg a szalagkorlát tűnt feltűnően közelinek, és akkor hagytam, hogy a „SZÉL” megint jobbra fújjon egy kicsit, de akkor megint úgy érzetem, túl közel vagyok a másik kocsihoz és így tovább…
Végül apró mozdulatokkal rángattam jobbra-balra a kormányt, és igyekeztem a sáv közepén haladni… szerintem sikerült :) , a többiek szerint nem :(

Egy nappal később már semmi gondom nem volt.
Szerintem ez valami agyi, féltekei dolog, hogy hogyan rögzülnek az idegpályákon az ingerületek… mihez szokik hozzá az idegrendszer, és úgy gondolom kell hagyni egy kis időt az átkapcsolásra, ennyi az egész.

Miután visszatértem Angliába szerda este és csütörtökön reggel már vinni kellett a kislányt a suliba, semmi gond nem volt. Két perc alatt visszajött minden…

Persze nekem 7 éves jobb oldalas vezetési gyakorlatot próbál felülírni a mostani fél éves baloldali… szóval hiába vagyok itt megint több, mint egy hónapja, múlt héten az egyirányú utcából jobbra kifordulva a szembe sávba fordultam…hihihihii… ilyenkor sokat segít, mikor jön szembe egy kamion…
A másik tipikus: mikor előre gondolkodom az útvonalban, és a fejemben megrajzolom, és felvázolom, és mondom magamnak „oké és akkor a harmadik utca jobbra, és az könnyű lesz, csak befordulok az útról” DE NEM!!!! Mert itt a jobb az a bal és a bal az a jobb! Úgyhogy ha jobbra fordulok az a nagykanyar és az nem az egyszerű, mert ott kell figyelni a szembejövőket is!

:)

Jujjj

Most mindenki azt hiszi rólam, hogy szörnyen vezetek, ugye?

Pedig azért annyira nem!!!
Ugye?

Anyu! Ugye nem? (Ha nem vesszük azt, hogy még a kék Volvoval rátolattam annak idején a garázsban a kisszékre?)

Laci, mondd meg nekik, hogy nem! (És ne említsd meg, hogy totál összetörtem a kocsid a Mecsekben minden ok nélkül fejre állva…)

oh…. hupszzz

Máriusz? Kinga? Valaki!!!! (esetleg ha eltekintünk a letört kipufogócsőtől??? hm?)

Jézus! Én szörnyen vezetek!

Ilyenformán, már nem is csodálkozom, hogy letörtem itt a tükröt….

Tükörtörés

Hm… Mit mondhatnék.  Ki hinne nekem ezek után?
De az igazság az, hogy nem én vagyok a hibás!
NEM!

A hibások:
- az angol mentalitás
- az angol kormány
- az angol emberek
- az angol szűk utak
- a globális felmelegedés
- hogy kaptam új kocsit, ami legalább 2 centivel szélesebb, mint a régi!
- és hogy azon a héten a laptopom sehogy sem tudta betölteni az aktuális Inbetweeners-t

Azt hiszem, világos, hogy mindezen körülményeket tekintve, én egyáltalán nem vagyok okozója, csak elszenvedője a sajnálatos esetnek.

Komolyra fordítva a szót, természetesen én is hibás vagyok, és soha senki nem tudná bebizonyítani, hogy pontosan kinek a hibájából történt az eset.
Hazafelé jövet Ciaraval az egyik szűk úton jöttünk…. azon a fajtán, ahol két Mini, 20 mérfölddel még szépen el tud sasszézni egymás mellett, de ha legalább az egyik fél sport-, terep-, vagy teherautó, akkor valamelyik félnek igencsak le kell húzódnia egy kocsibejáróba, hogy a másik elférjen, és csak simán az út szélén nem tud megállni sem a sűrű és magas sövény övezte fáktól.
Én pont ezt tettem. Ezen a szűk ösvényen egy enyhe kanyarban lehúzódtam, megálltam, és elengedtem két kocsit. Láttam, hogy a messzi távolban jön egy harmadik is, de úgy éreztem, az még messze van, és különben is, nem nekem kell mindenkit elengedni, rajta a sor, hogy most ő engedjen el engem… Mint utólag kiderült, Ő nyilvánvalóan nem így gondolta.

Kresz teszt, 23 kérdés:

Mit a legnehezebb megállapítani a szembe jövő járműről az alábbiak közül?
A) a színét
B) a márkáját
C) a sebességét
D) a benne ülő szőke nő korát

C!!!!!!!!!!!!!!!!

Én úgy gondoltam, nekem van időm, kiállni és elindulni, míg a másik kocsi ideér, ezért szép nagy ívben a SZŰK út közepe felé irányítottam a kormányt, hogy kikerüljem az elém benyúló buxust, mire a kb. 50 mérföld/órás sebességgel közeledő jármű már mellettem volt, és elég szűkre vette az enyhe kanyart, mert nem akart nekimenni a bal oldalán lévő fáknak….
= Tükör tükröt ért.

Én lefékeztem, szinte megálltam, épp hogy hagytam kicsit gurulni a kocsit előre, és a belső tükörbe nézve figyeltem a másik autót, ami tovaszáguldott….
A tükör eltörött, de visszapattant, a borítás nem esett le, nem törtött LE, csak el.

Amit a tükörtörésről tudni kell:
- nagyon nagy hangja van, ahogy a tükör nekivágódik az oldalsó ablaknak
- a tükör ripityára törése apró üvegszilánkokat és üvegport hagy az ablakon
- a hatalmas ütéstől a vezető oldali üveg berobbanhat, teljesen eltörhet, sőt talán akár a másik oldali is (hál istennek én ezt megúsztam)
- a hang okozza ilyenkor a legnagyobb ijedséget, annyira, hogy a melletted ülő 7 évest sírva fakasztja (Ezt a helyzetet mondjuk azt gondolom jól kezeltem. Pár száz méterre voltunk a háztól, és mire hazaértünk már mindenkinek lelkendezve mesélte mi történt és csak nevetett :) )

Igen…
Kint Angliában is sikerült megrongálni valaki más kocsiját… Ha esetleg valaki letöretné a tükrét vagy kipufogócsövet, keressen meg. Extra szolgáltatásként padkázást, horpasztást, csíkozást, totálkárt vállalok.

A család rendes volt. Nagyon rendes, mint mindig.
Természetesen nem örültek neki, de nem tudtak mit tenni.
Az apa annyit mondott, ne aggódjak, ezek a dolgok megtörténnek. Csak javíttassam meg, járjak utána, hogy megcsinálják, és ő majd kifizeti.
125 font volt úgy, hogy csak a tükröt és a belső műanyag tartó-mozgató vackot kellett kicserélni, a borítást nem. Persze nyilvánvalóan ez egyszeri eset… Ha még egyszer letörném, akkor azt már nekem kéne állni.

De remélem most megint nyugi lesz egy darabig.
Hallottam már más au-pair-től is, hogy az első alkalommal, amikor a volánhoz ült, eltörte a tükröt. Ez valóban megtörténik és minden normális családnál az au-pair első balesetét a család állja… nyilván ez esetfüggő.

Persze azóta sokkal veszélyesebb vagyok az utakon!

Annyira, de annyira félek, hogy megint letöröm a tükröt, hogy mindig félreállok és mindenkit elengedek a nagyon szűk utakon. A kevésbé szűkeken meg egyszerűen csak berántom a kormányt balra - ha mellém ér egy autó - odaköszönök az útszéli fán üldögélő mókusoknak, majd jobbra vissza, hogy mégis úgy tegyek, mintha a sávomban szeretnék maradni…
Sajnos a félelmemet titkolni sem tudom, ugyanis amellett, hogy egy hatalmasat rántok a kocsin, néha még egy elfojtott sikoly is kiszalad a számon. A mellettem ülő 7 éves kiscsaj ezt kivételesen megértő türelemmel fogadja, és mindössze csak napjában háromszor emlékeztet arra, hogy ha még egyszer letöröm a tükröt, azt már én fizetem ki, sőt esetleg az apja haza is küld azzal a mozdulattal, vagy csak arra, hogy ideje lenne megtanulnom rendesen vezetni, mert most meg annyira húzódom kifele az út szélére, hogy a másik tükröt fogom beletörni egy fába…

Nah!
Hát ennyi a türkörtöréses sztory

Ezek után kezdje valaki „jó tulajdonságaim” sorát azzal, hogy jól vezetek!