Több hasábot pazaroltam már arra, hogy meséljek a kislányról, akire így aupair-ként vigyáznom kell.
Talán már azt is említettem, hogy az apuka minden héten próbál tanácsokat adni nekem a jövőmre nézve, amik a "don't have children" és a "never have children" és ezek végtelenszámú variációi köré épülnek.... a lényeg mindig ugyanaz: ne vállalj gyereket, mert akor vége az életednek!
Tényleg nem akarnám vesztegetni senkinek az idejét, hogy megint erről osztom meg gondolataimat, de a mai reggelen újra megérett bennem: az angolok számomra megbuktak nevelésből.

És itt nem csupán a hostmum-omra gondolok, aki ma reggel türelmét vesztve rácsapott a kiscsaj fenekére: teljesen egyetértettem vele!
Az egész Angliára nézve érzem azt, hogy ez vakvágány! Legalábbis amit én látok belőle!
Az összes nyávogó, visító, minden apróságon órákat bömbölő, akaratos, elkényeztetett, fegyelmezetlen gyerekre gondolok, merthogy (talán egyetlen kivétellel) csak ilyenekkel találkoztam itt, vagy csak ilyenekről hallok.
És akkor csodálkozunk, hogy itt ingyen oszogatják a fogamzásgátlót, mert minden harmadik 16 éves terhes... és 14 éves lányok bandáznak a parkokban kivakolva mint Liza Minelli, és lerí róluk, hogy az IQ-juk alulról verdesi a 89-et!
 

Hol van már itt Freud?
Hol van már az etalonnak tartott pszichoszexuális feljődés, miféle szakaszokról beszélünk, mikor a 7 éves és a 10 éves gyereknek is átmeneti tárgya van? Mikor még ennyi idősen is néha szopja az ujját?
Mikor 7 évesen, azért sír egy órát, mert meredten ült kigúvadt szemekkel egy órán át a tévé előtt és elzsibbadt a lába? Mikor azt magyarázza neked teljes átéléssel (szülői bólogatással a háttérben), milyen kinzó fájdalom az, mikor neki nő a lába... az olyan szenvedés, hogy járni sem tud, és meg is mutatja... hogy hirtelen mennyire biceg!
Arról nem is beszélve, hogy 7 évesen talán már el kéne hagyni a kasztrációs komplexus jeleit...
És mondjuk a latencia felé kéne tendálni...
De legalább nem kéne elfelejteni lehúzni a WC-t, vagy megmosni utánna a kezét... és talán meg lehetne próbálni használni a WC-kefét, csak a hecc kedvéért...
Valamint az normális, hogy se egy 7 éves, se egy 11 éves nem TUD orrot  fújni??... más kérdés, hogy nem is akar... de nem is TUD!!! mert mikor csinálja, az minden csak nem orrfújás....
És persze még sorolhatnám!!! Vagy túl sokat várok?
Most úgy érzem, hogy vagy az angolok buktak meg, vagy Freud nézetei nem élhetnek tovább.
Vagy tényleg kárbaveszett az oktatásom, ha kétlem, hogy van olyan pszichológiai nézet, amibe mindez teljesen egészségesnek számít?
De most őszintén szólva, ha tehetném rögtön viszautaznék az időben, és megnézném Winnicott gyerekkorát. Nagyon kiváncsi lennék, ő hogy nőtt fel!?
 

Ma reggel az anya vitte suliba a kislányt!
Nagy színház volt előtte...
Mostanában későn fekszik a kiscsaj, így nem kiabál reggelenként mint a fába szorult féreg, hanem nekem kell felébresztenem: gyengéd vagyok és kedves, ő pedig elutasító, hátráltató, időhúzó. Mikor végre felül (vagy áll) az ágyban, akkor jön egy kb. 5 perces tánc az ágyékát fogdosva (Micheal Jackson után szabadon), és üvöltve, hogy neki nagyon kell pisilni, és mindjárt bepisil, és DE NEKI PISILNIE KELL... eközben én kb.30-szor mondom el, hogy akkor menjen a mosdóba és pisiljen. A performansz után végre elmegy, nyitvahagyja az ajtót és két percig könyörög, hogy maradjak ott az ajtóban... majd valahogy végül képes pisilni egyedül. Ezután jön csak a neheze. Change please! Az átöltözés során ez a mondat megintcsak kb 30-szor hagyja el a számat a quickly, we are in late, hurry up kifejezésekkel színezve. Mindent megtesz, hogy rávegyen, hogy ott maradjak vele és egy pillanatra se hagyjam magára, miközben ő még csak hozzá sem ért a ruhához, én pedig már 10 perce arra várok, hogy csináljon valamit. Aztán elkezd zsarolni, hogy én öltöztessem fel, amire nem vagyok hajlandó... és ezzel megint csak időt vesztünk.
Végül felöltözik egyedül, és ezér jutalmul elvárja, hogy a nappaliban ehessen reggelit, miközben TV-t néz. JUTALOM???? MINDEZÉRT????
Ha nemet mondok, hisztizik, bőg és hívja a szüleit.... persze óriási késésben vagyunk ekkor már, és ha a tv előtt eszik az háromszor annyi idő, úgyhogy próbálom tartani az egyensúlyt...kb ugyanannyiszor engedem meg mint ahányszor nem.
Aztán a hajfésülés... visít, ordít, neki ez fáj, húzom a haját és hagyjam abba... persze ennél gyengédebb már nem is lehetnék... néha betelik a pohár és ráparancsolok, hogy ő csinálja meg... persze gyakran csak imitálja a fésülést.... és akkor másnap én mégjobban szívok a kócos hajával...
Tegnap kiakasztott. Nyávogott és közölte, hogy az anyukája sosem húzza a haját. Mondtam, akkor kérje meg őt, hogy fésülje ki! Megkérte, az anyja kifésülte! (Tudni kell, hogy táyleg nagyon kócos volt a haja!!!) Ordított is mint a sakál!!! :D 
A kocsiban megkérdeztem, anyukád sosem húzza a hajad, mi? :)))) Mélyen hallgatott...
 

Az utóbbi napokban az anya látta, hogy minden reggel ilyen!
És MA még megvolt az egész spékelve azzal, hogy az alsó ajkán belül egy kis dudor lett. Ilyen hólyagocska, amivel nem lehet mi kezdeni, majd elmúlik. Nem iszik elég vizet, nem mos rendesen fogat, megsértette valahogy ott... sokminden miatt lehet, de néha szinte mindenkivel előfodul. Na! Ez a világ végét jelentette...
Persze sírás, rívás, nyüszögés.... Kért vizet, hogy ha attól van, hogy nem iszik eleget, akkor most ezt bepótolja, de egy kortyot sem ivott. Bevett egy kortyot a szájába, aztán visszaköpte a pohárba, mert neki annyira fáj és annyira zavaró ott az a hólyag, hogy nem tud inni.... Sírt, nyávogott fülsiketítő magas hangon. Legalább ötször elmagyaráztam neki, hogy ez majd el fog tűnni, és minden redben lesz, de nem tudunk tenni ellene semmit, valamint már lassan a negyvenedik please change -nél tartottam, mikor az anya közbelépett. Rákiabált, hogy azonnal öltözzön át! Aztán mikor látta, milyen lassan öltözik át, és milyen műsor van öltözködés közben is, akkor rácsapott a fenekére, és közölte vele, hogy ma ő viszi iskolába és beszél a tanító nénikkel, hogy mi folyik az iskolában, mert ez tűrhetetlen viselkedés....Ezután még tartott egy kis monológot arról, mennyire elkényeztetetten viselkedik, hogy hagyja abba a nyávogást, viselkedjen végre rendesen és ne csinálja minden reggel ezt velem, amit, és hogy boarding school-ba fogja küldeni, ahol majd megnevelik.

Egyetértek a fenékreütéssel, a monológgal, azzal is hogy egyszer-egyszer, mikor itthon van egész nap, elvigye a suliba ő maga...
DE innen üzenném minden angol szülőnek: AZ ISKOLA NEM FOGJA MEGNEVELNI A GYEREKEKET!

RÁADÁSUL EZ AZ ISKOLA???

Kezdjük azzal hogy itt mindenki nyávog, legalább egy oktávval feljebb beszél, és úgy gagyog minden gyerekkel, mintha pólyás baba lenne... ezt már írtam.
Az iskolában is ez van! A tanárok is! Itt elvileg már a 4-5 évesen mindenki iskolába jár, de már bocsánat, de ez az iskola csak bölcsi és óvoda!
Például: 7 évesen nincs semmi matek a suliban... semmilyen tantárgy!... legalább is én ezt látom... amióta én itt vagyok csak olvasás és írás van. Az olvasás annyi, hogy egy tenyérnyi kis (képekkel teli) könyvből naponta kb. 10-15  oldalt kell elolvasni, valamint minden héten összesen 16 szót kell megtanulni leírni. De ezt mi mind itthon csináljuk! Hogy ők mit csinálnak a suliban, arra ötletem sincs.... ha találgatnom kéne... akkor azt mondanám: semmit... nekem úgy tűnik, hogy egész nap csak játszanak... vagy nem tudom... 
Ebben az utolsó két hében ráadásul az olyan gyerekeket, akik jövőre nem ebbe a suliba fognak járni berakták a nursery-be... azaz tulajdonképpen a 7-8 éveset visszarakták az oviba a 2-3-4 évesek közé, ahol az volt tegnap a legnagyobb atrakció, hogy 4 gyerek is bepisilt. (!!!!!)  Szóval ez még több nyávogás, még több gyerekeskedés és tűrhetetlenül bébis viselkedés....
Tegnap mithajátékot játszottak egész nap egy fadarabbal, ami telefonként szolgált. A 7 éves ezt élvezi???? Nem kellett volna ezen már túllépni??? Ráadásul ő rajzolta meg a telefonra a billenytyűket, amik össze-vissza voltak = valóságábrázolási képesség nuku!!! Jó mondjuk ez lehet, hogy még korai is... de legalább valami törekvést látnék arra, hogy a telefon nyomógombjait ne egymás mellé egyetlen sorba akarja lerajzolni.... legalább rémlene neki, hogy több sorban helyezkednek el...
Értem én, hogy a 7 éves élvezi, hogy kicsit megint gyerekes lehet az óvodásokkal, és játszhat olyan dolgokat, amiket a kétévesek.... de ezt miért támogatja az iskola? Miért teszik ezt? Semmi nem mutat abba az irányba, hogy nevelni akarnák a gyerekeket... hogy azt akarják, hogy felnőjenek... mintha csak játszatni akarnák őket, mintha senkinek sem tűnne fel, hogy ezek a gyerekek már nem 4 évesek! Miért bánnak úgy velük?

Szóval semmi kétségem, hogy az iskola is hibás. De legyünk őszinték, a gyereket a szülőnek kell nevelnie... ezt a kislányt pedig nem nagyon neveli senki.
Tapasztalaaim szerint a fiúk kicsit jobb helyzetben vannak. Furcsa módon itt úgy tűnik nekem, hogy ők hamarabb érnek, mint a lányok, és meggyőződésem, hogy ebben nagy szerepe van a crikett nevű sportnak, amit 6 éves kortól játszanak a suliban. De ezt majd máskor fejtem ki! :D
(és az is lehet, hogy ez csak érzéki csalódás a részemről, hisz hatalmas a kontraszt a 7 éves 'lányom' és a 11 éves 'fiam' között)
 

Jól kiadtam magamból....

Néha megfordult a fejemben, hogy szívesen élnék itt, maradnék még tovább.... de a helyzet az, hogy itt mindig idegen leszek... és a gyerekem is... vagy a gyerekem utálni fog, amiért én nem leszek olyan sipítozós angol anyuka, mint ezek...
Szeretem Angliát!
Csodálatosan szép!

De ha azokra a hírekre gondolok, amik úgy kezdődnek: "Britt tudósok szerint"... "Egy britt közvéleménykutatás szerint"... "Az angolok..."  "A brittek úgy gondolják"...   és amik úgy végződnek, hogy mi magyarok egyszerűen csak csodálkozunk, elképedünk, vagy harsányan nevetünk....hát akkor már minden világos.
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom de azt hiszem, a brittek bolondok.