Ez a bejegyzésem azoknak szól, akik érdeklődtek, hogyan telt a múlt hétvégém, amit a kultúrának és London szépségeinek tartogattam. :)
Tudom, sokan várjátok már a képeket is :)
Hát nincs kép!
És nem volt London sem és kultúra sem...
Stephanival kórházi hétvégét tartottunk,ami kevésbé volt érdekes, vicces vagy élvezetes... Főleg neki.
Szombat délután piknikezni akartunk egy parkban, de Steph belelépet valamibe és lett egy szép nagy seb a jobb talpán, ami teljesen bevörösödött és amiből elindult egy szép piros csík fölfelé (vérmérgezésgyanú). Így hát alig tudott menni, és nem is érezte túl jól magát, úgyhogy nála hevertünk az ágyon és néztük a Sex és New York utolsó évadját egész délután és este :)
Mindeközben olyan gyomorgörcs jött rá minden félórában, hogy már nekem is fájt, csak attól, hogy láttam, mennyire szenved. Sem enni, sem inni nem tudott rendesen egész este... Teljesen kivolt!
Éjszaka nem sokat aludt, minden órában hatalmas nyögésekre ébredtem én is, úgyhogy vasárnap reggel bevittem az ügyeletre.
Epsom Hospital
Szép épület, viszonylag modern belülről is (miket beszélek!!!!! A szülővárosom kórházához képest királyi palota!).... érdekes elrendezés, gördülékeny vizsgálatok, helyes angol orvosok, akiknek egy szavát sem értjük, röviden ennyi.
Hosszabban:
Egy nagy váróterembe tértünk be, csomó kényelmes, párnás székkel, és halom magazinnal, virágokkal és tévével. A terem egyik felén információs és egyben regisztrációs pult is, itt bejelentkeztünk, majd fertőtlenítettük a kezünket. 5 percen belül behívtak minket az infópult jobb oldalán lévő kis szobába, ahol egy orvos felvezette a problémát vagyis a panaszt egy lapra, vérnyomást mért, hallgatózott, szemeket vizsgált, aztán visszaküldött minket a váróba. Nem tellt el 3 perc és egy helyes kínai orvos szólított minket az infópult másik oldalán lévő ajtóból. Egy folyosón mentünk végig egy hatalmas - kb 4 kijárattal rendelkező - szobába, ahol 4 ágy volt (kétoldalt 2-2) a falhoz tolva, az ágyak körül mindenféle műszerek, mosdókagyló, ferőtlenítőszer, szék a kísérőnek... minden ami kell. Ezeket egy teljesen elhúzható függöny segítségével különítették el egymástól. A szoba közepén pedig egy pult tepeszkedett el, ahol az orvosoknak nagy terük volt számítógépek és telefonok mellett ülve végezni a papírmunkát, és szortírozni a betegeket.
A kínai pasi hosszasan és aprólékosan kikérdezte Stephet a panaszról, anamnézist vett fel, majd megvizsgálta minden módon, ahogy csak lehet, plussz vért vett le és pisit kért.
Nem tudom, mennyi időt töltöttünk ott... pár órát, de tulajdonképpen csak azért mert történt egy kis félreértés a vérrel... de pár óra múlva megvolt minden eredmény!
Jött egy másik orvos is, aki nagyon nagyon nagyon kedves volt velünk, lekezelte a Steph talpán lévő sebet, amiből kiszedett egy kis követ is, a kezébe nyomott egy doboz antibiotikumot és ezzel szélnek eresztettek minket.
Szóval gyors és gördülékeny emergency ellátást kaptunk. Délután háromkor már javában a Szex és New York maradék epizódjait néztük!
Egyetlen bánatom volt csak.
Régen sokat hallottam arról, hogy magyar orvosok gyakran jönnek ki Angliába egy kis időre, mert a képzettségük, tudásuk jó, és itt még pénzt is kapnak érte. Hát én nagyon szemeskedtem!
Mióta itt vagyok egyetlen magyarral sem találkoztam! Ennek egyrészről örülök is! Másrészt viszont azért bujkál bennem a kisördög.
Ott ülve Steph ágya mellett, azt vizslattam, melyik orvosnak van olyan magyaros feje... talán valamelyik magyar lehet... :D
Vártam a csodát, hogy elhalad mellettünk... visszafordul, rámnéz, és kimond egy magyar szót... mindegy melyiket, csak magyar legyen! Hihetetlen, hogy így van, de igen... azt hiszem rettentő hálás lennék így egy hónap után, ha élő, előttem álló hús vér ember kiejtene egy színtiszta magyar szót a száján....
Mondjuk később eszméltem, talán kicsit túlzás azt várni, hogy a homlokomról csakúgy leolvassák, hogy honnan jöttem.... és ezután már csak arra tudtam gondolni a szobában sürgő-forgó népre gondolva, hogy vajon melyik lehet magyar? Vagy melyik volt az azok közül, akik csak jöttek és mentek?
hhhh......
Aztán mivel beszélgettünk Steph-el, abban kezdtem reménykedni, hogy felismeri valaki magyar akcentusomat...
Nem tudom miért.... igazság szerint foggalmam sincs, hogy felismerném-e a magyar akcentust....???
A spanyolt azt bármikor!!! Spanyol akcentusban profi vagyok! Bármikor felismerem!!!! (és erre mindenki képes! Annyira jellegzetesen spanyolul beszélnek.... hogy csak néhány mondat után jössz rá, hogy ez ANGOL AKAR LENNI!!!! A beszédstílusuk, temperamentumuk, pörgő nyelvük és jellegzetes hangleejtésük megmarad akkor is, mikor angolul beszélnek... szinte alig értek belőle valamit! :)
Horvátban is jó vagyok még azt hiszem, mióta 4 évvel ezelőtt több hónapig együtt éltem egy horvát anyanyelvű lánnyal.
Az olaszt és a franciát is többnyire belövöm, de itt nem vagyok teljesen tévedhetetlen.
A japán sem nehéz: ha ferde a szeme és csak minden harmadik szót értek, akkor japán.
És hát a német, az a legkönnyebb: van egy kis akcentusa, de nem túl sok, elsősorban kicsit katonásabban, darabosabban ejti ki a szavakat, nem annyira dallamosan, viszont rohadt jól beszél angolul!!! Plussz: nem képes megérteni, mire gondolok, mikor azt mondom, hogy neki könnyű jól beszélni angolul, mikor ez a nyelv sokkal közelebb áll az ő anyanyelvéhez. Ezt hallva kérdőn néz rám, és rázza a fejét = tuti német!
Szóval ez volt a last weekend.
Holnap péntek, utolsó munkanap! Reménykedve várom, hogy ez a hétvége azért jobb legyen, főleg, hogy gyatyarohasztó 25 fokot mondanak mindkét napra!
Jelzem; ma rámszólt az apuka, hogy nehogy pizsamát adjak a kiscsajra, hisz ma meg lehet főni ebben az izzasztó 23 fokban! Ez már hálóinget kíván!
Talán megértette, talán nem... de remélem sejti, miért nevettem a szemébe :D
